Rekordösszegért vett magyar startupot a Stellantis

Az önvezető technológiákat fejlesztő aiMotive iránt több vevő is érdeklődött.

Magyar Nemzet
2022. 12. 22. 15:58
Stellantis, aiMotive, Széchenyi Alapok Forrás: Széchenyi Alapok Facabook-oldala
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rekordösszegért vette meg az aiMotive szoftvercéget a Stellantis, amely többek között az Oel, a Fiat és a Peugeot tulajdonosa – közölte csütörtökön a Széchenyi Alapok.

A társaság az eddigi talán legsikeresebb magyarországi startup-üzletként ír a tranzakcióról. Bár a részletek üzleti titoknak minősülnek, komoly verseny volt a cégért, és ez a tranzakció alapkezelő eddigi legnagyobb eredménye – írják a közleményben. 

Az önvezető technológiákat fejlesztő aiMotive-hoz neves szakmai és pénzügyi befektetők csatlakoztak itthonról és külföldről egyaránt. A Széchenyi Alapok 2020-ban szerzett tulajdonrészt a magyar szoftvercégben, amit további befektetési körök követtek más beruházókkal közösen. 

 

Az új tulajdonos azt ígéri, hogy az évek alatt felépített tudásközpont és a világszínvonalú fejlesztői csapat Magyarországon marad, és még bővül is 

 

– olvasható a közleményben.

Az aiMotive alapítója, Kishonti László idejében ismerte fel, hogy az autózás hamarosan egyre inkább szoftverekre épül. Az „önvezető autó” fogalma az utóbbi időben mindennapossá vált, mérnökök ezrei dolgoznak világszerte azon, hogy valódi önvezető autót alkossanak. És bár már többen is nyertesnek hirdették magukat ebben a versenyben, a feladat nyilvánvalóan sokkal összetettebb annál, mint amiben korábban sokan reménykedtek. Az aiMotive érdeme, hogy korán felismerte a feladat komplexitását, és így az önvezető technológia fejlesztése mellett kialakítottak egy olyan keret- és eszközrendszert, amely más fejlesztőket is segíthet abban, hogy autóikat fokozatosan önvezető képességgel ruházzák fel  0150 olvasható a Széchenyi Alapok Facebook-posztjában.

Honlapján a Széchenyi Alapok a belföldi tőkepiac legaktívabb befektetőjeként, a magyar vállalatok első számú tőkebefektető partnereként mutatkozik be. Csaknem 155 milliárd forint vagyont kezelnek és több mint 130 befektetéssel rendelkeznek.

Borítókép: Az aiMotive önvezető technológiákat fejleszt (Fotó: Széchenyi Alapok Facebook-oldala)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.