Folyamatosan csökken a gabona termelői ára

Az étkezési búza ára 27 százalékkal, a takarmánybúzáé 37 százalékkal, a takarmánykukoricáé 23 százalékkal csökkent egy év alatt.

Magyar Nemzet
2023. 04. 12. 12:05
Forrás: Pixabay
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 27 százalékkal, a takarmánybúzáé 37 százalékkal, a takarmánykukoricáé 23 százalékkal csökkent egy év alatt. Az ipari napraforgómag 34 százalékkal, a repcemag 29 százalékkal lett olcsóbb. A napraforgó-étolaj kiskereskedelmi beszerzési ára ugyanakkor nőtt, literje március végén 702 forintba, míg az előző héten 654 forintba, egy évvel korábban pedig 509 forintba került – írta az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). 

Az étkezési búza termelői ára az év eleje óta jelentősen mérséklődött, tonnánként 120 ezer forintról esett 87,6 ezer forintra. A másik két növény ára még jelentősebben csökkent, tonnánkénti áruk az év elején még meghaladta a 120 ezer forintot, március végére viszont a takarmánybúzáé 81,3 ezer forintra, a takarmánykukoricáé 86,1 ezer forintra mérséklődött. 

Az árak változása a gabonaféléknél hasonlóan alakult az elmúlt két évben, 2021 első három hónapjában csekélyebb ütemben, 2022 elején jelentős mértékben nőtt mindegyiké.

A nemzetközi előrejelzések a szükségleteknél csekélyebb búzatermést valószínűsítenek világszinten, így a globális tartalékok csökkenni fognak a jelentés szerint. 

Európában ugyanakkor a csapadékos időjárás jót tett az ültetvényeknek, ráadásul az őszi búza termőterülete nőtt is egy százalékkal éves összevetésben, az EU tagállamaiban elérte a 22 millió hektárt. Termésmennyisége négy százalékkal nőhet éves összevetésben, megközelítve a 130 millió tonnát – olvasható az AKI jelentésében.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.