Javultak a kilátások a mezőgazdaságban

A mezőgazdasági ágazatok többsége bizakodóbb volt az elmúlt hónapokban, mint előtte.

Magyar Nemzet
2023. 05. 10. 19:44
20200423 MN Hajdú-Bihar Megye mezőgazdaság illusztráció Magyar Nemzet fotó:Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszú idő után összességében ismét bizakodóbbak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelők, a fogyasztói árak emelkedése is lassul – fogalmaztak szerdán Budapesten az MBH Bank sajtórendezvényének szakértői az MBH AgrárTrend indexének bemutatásán. Héjja Csaba elemző a gazdasági környezet és a termeléshez szükséges feltételek javulásával magyarázta, hogy csaknem egy év után ismét javultak a kilátások, a mezőgazdasági ágazatok többsége bizakodóbb volt az elmúlt hónapokban, mint előtte. 

Az energia- és takarmányárak csökkenése elsősorban az állattartóknak kedvez, és bár nem tudni, meddig tart számukra a kedvező időszak, de értékesíteni is jó áron tudnak, főképp a baromfihús jövedelmező most – mondta.

A szőlő- és bortermelők az élénkülő idegenforgalomban bízhatnak, a gyümölcstermelők pedig annak örülhetnek, hogy a fagykár nem volt jelentős. Jelenleg inkább az előállítási költségek előteremtése okoz gondot nekik, míg a zöldségtermesztőknek kihívást jelent a magas árak miatt visszaesett kereslet. A szántóföldi növénytermesztésnek az olcsóbb műtrágya kedvez, az alacsony felvásárlási ár viszont nem, és ezt csak jó terméssel ellensúlyozhatják. Számukra ezért most a kedvező időjárás a legfontosabb, hogy elérhessék a hektáronkénti hat-hét tonnás átlagot – hangsúlyozta az elemző. 

Héjja Csaba elemző a gazdasági környezet és a termeléshez szükséges feltételek javulásával magyarázta, hogy csaknem egy év után ismét javultak a kilátások. Fotó: MBH

Héjja Csaba szerint az élelmiszerek drágulása az év elején fordulóponthoz ért, Magyarországon az áremelkedés európai viszonylatban ma már alacsonynak mondható. 

Bár az évekkel korábbi árszintek biztosan nem térnek már vissza, számos élelmiszer ára kisebb mértékben csökkenhet még

– tette hozzá. 

Az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója, Hollósi Dávid szerint a magyar mezőgazdaság számára a hatékonyság mielőbbi javítása a legfontosabb feladat. Véleménye szerint Magyarországnak nemcsak az lenne az érdeke, hogy minél kevésbé befolyásolja az időjárás a mezőgazdaság teljesítményét, hanem az is, hogy ne kerüljön külföldre nagy mennyiségben feldolgozatlan termék. A gazdálkodók jelentős részének, főképp a kisebbeknek a kevés tartalék okoz gondot, tőkéhez ők elsősorban hitelből juthatnak. Az agrárfinanszírozás aránya ugyanakkor még nem érte el az európai szintet, erre is szükség lenne a felzárkózáshoz a következő években – jelentette ki.

Hollósi Dávid szerint az MBH Bank csaknem harmincezer agrár- és élelmiszeripari ügyféllel rendelkezik. Fotó: MBH

Az MBH Bank csaknem harmincezer agrár- és élelmiszeripari ügyféllel rendelkezik, rajtuk keresztül a tevékenysége a 4,5 millió hektár magyarországi termőföldből 2,5 millió hektárt érint, a hitelállomány eléri az 560 milliárd forintot – közölte Hollósi Dávid.

Borítókép: Csaknem egy év után ismét javultak a kilátások a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelőknél (Fotó: Mirkó István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.