Hazánk összességében a felhasznált energia hetvenhat százalékát importálja, ezért a kormány legfontosabb feladatának tartja, hogy erősítse Magyarország energiafüggetlenedését, garantálja az ellátás biztonságát, minden nyomás ellenére megőrizze a rezsicsökkentés eredményeit, elérhető szinten tartsa az energiaárakat, ugyanakkor megfeleljen a növekvő energiaigényeknek és a klímapolitikai céloknak is – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter kedden Mezőcsáton, ahol az ország legnagyobb egybefüggő napelemparkját adták át.
A miniszter hangsúlyozta, ahhoz hogy mindezt elérjék,
csökkenteni kell az ország földgázigényét, az energiamixben növelni kell a villamos energia, azon belül is az alternatív forrásokból származó villamosenergia arányát, új termelő- és tárolókapacitásokat kell kiépíteni, és meg kell valósítani azokat az infrastruktúra-fejlesztéseket, amelyek a növekvő villamosenergia-igényt kiszolgálják.
A mezőcsáti erőmű évente 372 gigawattóra (GWh) villamos energiát képes termelni. Ez az energiamennyiség elegendő a kétszázezer lakosú Debrecen fél évnyi, vagy a mintegy 5700 lakosú Mezőcsát 21 évnyi energiafogyasztásának kielégítésére. Az erőmű üzembe állításával évente akár 130 000 tonnával is csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása.
Lantos Csaba hangsúlyozta:
atomenergiára továbbra is szüksége van Magyarországnak, energiafüggetlenségünk egyik meghatározó eleme Paks I, és ezért folytatják Paks II megvalósítását is.
Emellett nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy az energiaellátás biztonsága, az energiaár, a zöldgazdaság térnyerése egyben a gazdasági versenyképesség kérdései is – tette hozzá.
Az energiaügyi miniszter kiemelte,
Magyarország energiaellátása biztosított, és megtették azokat az intézkedéseket, amelyek ezt továbbra is garantálják.
A naperőműveknek kiemelkedő szerepük van, és egy közelmúltban megjelent elemzés szerint Magyarországon a világon a hatodik, Európában a harmadik legnagyobb a napenergia részaránya a villamosenergia-mixben – mondta a miniszter.