Már most jelentős segítség a spórolásban az árfigyelő rendszer

Alig pár hete működik, de már most sokat segít spórolni az árfigyelő az agrárminiszter szerint. A versenyhatóság közléséből pedig az derül ki, egy hónap alatt jelentős százalékpontokkal esett vissza az élelmiszer-infláció, ugyancsak az árfigyelőnek köszönhetően.

Magyar Nemzet
2023. 08. 08. 15:18
null
Budapest, 2022. december 28. Sajt és tejtermék kínálat a Hunyadi téri vásárcsarnokban (IV. vásárcsarnok), amely 1897-ben épült Czigler Gyõzõ tervei alapján a fõváros terézvárosi kerületében. Az épület stílusát tekintve hasonlít a vele szinte egy idõben épült másik öt vásárcsarnokhoz. A ma már mûemléki védettség alatt álló legkisebb fõvárosi vásárcsarnok az eredeti tervek alapján újult meg 2020-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jóval több mint 750 ezren használták az árfigyelőt, és emiatt az élelmiszerláncok is nagy versenyt futnak a vevőkért: csökkentik az árakat – ismertette közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter az online árösszehasonlító rendszer eredményességét. Emlékeztetett, a kormány még májusban döntött úgy, hogy árfigyelő rendszert hoz létre, amelyen bárki összehasonlíthatja, hogy az élelmiszer-nagyáruházakban melyik termék mennyiért kapható. Szerinte az új rendszer hozzájárulhat ahhoz, hogy a kereskedelmi láncok a saját árrésüket mérsékeljék, amire egyébként szükség is van, hiszen például háromszoros hasznot hoztak a kiskereskedőknek egyes mirelit termékek: köztük a fagyasztott kukorica és a zöldborsó. Jelentősen és indokolatlanul emelkedtek a tejtermékek árai.

Hozzátette: az árfigyelő rendszer máris elkezdte letörni az árakat. Elindulása óta a multik 14 százalékkal csökkentették a zöldségárakat, egyes zöldségeknél és az almánál pedig húszszázalékos az árcsökkenés. A gyümölcsök átlagosan 8,3 százalékkal lettek olcsóbbak. Több mint tíz százalékkal csökkentették a margarin, a spagetti, a pulykahús árát. 8-9 százalékkal mérséklődött a sertészsír, kenyerek és a tojás ára – fejtette ki a miniszter.

Az árfigyelő rendszer előnye – hívta fel a figyelmet Nagy István –, hogy az árak naprakészek, a vásárlás napján aktuális képet kaphatunk arról, mi és hol mennyibe kerül. Nagy István emlékeztetett, az árakat augusztustól azért is érdemes különösen figyelni, mert a kormány a legfontosabb élelmiszerek esetében legalább 15 százalékos (kötelező) árakciót írt elő az üzleteknek.

A Gazdasági Versenyhivatal közléséből kiderül, a rendszer nemcsak hatékony versenyélénkítő, hanem népszerű is. A július 1-jei indulás óta az egyedi látogatók száma még tovább nőtt, a látogatók átlagosan 3 perc 40 másodpercet töltenek el az oldalon, amely egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a fogyasztók használják az árfigyelő rendszert.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Róka László / MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.