Európa egyik legnagyobb gazdaságfehérítését hajtotta végre a magyar kormány

Varga Mihály: Eredményes a kormány adópolitikai alapvetése, amely szerint az adókat nem növelni, hanem beszedni kell.

2023. 10. 27. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Bizottság tanulmánya szerint a be nem fizetett áfa aránya 22,3 százalékról 4,4 százalékra csökkent Magyarországon 2010 óta. Ez a 4. legnagyobb mértékű javulás az uniós tagállamok között – adja hírül Varga Mihály pénzügyminiszter a legfrissebb Facebook-bejegyzésében.

A magyar áfarés jóval kedvezőbb a 10,8 százalékos régiós és a 7,4 százalékos uniós átlagnál is – hangsúlyozza a pénzügyminiszter. 

Ez azt jelenti, hogy eredményes a kormány adópolitikai alapvetése, amely szerint az adókat nem növelni, hanem beszedni kell. A gazdaságfehérítő intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent a visszaélések száma, többen fizetnek kevesebb adót, amelynek legnagyobb nyertesei a tisztességesen működő vállalkozások – hívja fel a figyelmet a tárcavezető. 

 

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter (Forrás: Facebook)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.