Nemsokára megjelennek a türkizkék színű lámpák az autókon, amelyek azt jelzik majd, hogy aktív-e az önvezető üzemmód. Ha egy járművet robotpilóta irányít, a lámpákba épített türkizkék jelzések miatt erről a többi közlekedő is könnyen tudomást szerezhet – írja a Paraméter. A portál úgy tudja, hogy a Mercedes már megkapta az engedélyt a jelzés beépítésére.
Különös, türkizkék lámpák érkeznek az autókra, egy gyártó már meg is kapta az engedélyt
Olyan lesz, mint az irányjelző.

A fényjelzés elhelyezése hasonlít majd az indexéhez, ott lesz az első és hátsó lámpáknál és az oldalsó visszapillantó tükröknél is.
Hogy miért éppen türkizkék? Azért, mert jól látható, illetve könnyen meg lehet különböztetni a többi lámpa színétől. Ha minden igaz, az első járművek, amelyek fel lesznek szerelve az újdonsággal, Kaliforniában és Nevadában tűnnek majd fel.
További Gazdaság híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A társasági adó alacsony kulcsa versenyképességi tényező is
Több szempontból sem érdemes megemelni ezt a terhet.

Kiderült, mikor adják át debreceni BMW-gyárat
Az autóiparban szelekció jön, a gyenge kiesik.

A külföldön dolgozó fiatalokat is hazatérésre ösztönözheti az Otthon start program
A kezdeményezés tökéletesen illeszkedik a magyar kormány családbarát intézkedéseinek sorába.

Kiderült miért kapott ismét erőre a forint
Erősödött péntek reggel a forint árfolyama az euróhoz képes
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk