Volt egy kis fennakadás a csomagküldésben és -kézbesítésben a Foxpostnál, ugyanis a Vinted a hétvégén rendkívüli akciót hirdetett meg, amelyben eltörölték a szállítási díjat, így nagyjából pillanatok alatt omlott össze a rendszer.
Megvan, mikorra normalizálódhat a Foxpost-őrület
Közleményt adott ki a Foxpost a Vinted rendkívüli akciója miatt.

A Foxpost most arról tájékoztatta levélben a felhasználókat, hogy a Vinted törölte az ötnapos feladási limitet a hétvégi ingyenes akciója után, ez röviden és tömören azt jelenti, hogy
Foxposttal biztosan fel tudja adni csomagját akár öt napon túl is, aki akarja.
Hozzáfűzték, hogy a helyzet javulását a hét végére várják, és közölték azt is, hogy amint érzékelték a rendkívüli terhelést, azonnali lépéseket tettek, hogy csökkentsék az egyes csomagautomaták terhelését, például a futárok meghosszabbított munkarendben dolgoznak.
További Gazdaság híreink
Megnövelték továbbá az erőforrásaikat, szállítják a csomagokat, ahogy csak tudják, illetve kijelöltek 63 kiemelten forgalmas automatát, amelyeket a hét eleje óta futáraik folyamatosan töltenek és ürítenek, hogy mindig legyen szabad rekesz. Ezeket ide kattintva tekintheti meg.
Az összes csomag kiszállítása előre láthatóan a következő hét végére tud normalizálódni – részletezték.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Eltűnt kilencmillió csokimikulás!
A karácsonyi édességből a retro ízeket keresik.

Szijjártó Péter: a nemzetközi pénzvilág képviselői a baloldalt segítik
Adóemelés, megszorítás, elvonás - ez a baloldali terv.

Kapaszkodik felfelé a traktorpiac – súlyos milliárdokat költöttek idén is a gazdák
A két évvel ezelőtti szint azonban még messze van.

Felpörgött a hitelpiac, sorban állnak a vállalkozások a fix 3 százalékos kölcsönért
A konstrukció a bevezetése óta már több mint 12 ezer igénylésnél tart, összértéke pedig elérte a 661 milliárd forintot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Eltűnt kilencmillió csokimikulás!
A karácsonyi édességből a retro ízeket keresik.

Szijjártó Péter: a nemzetközi pénzvilág képviselői a baloldalt segítik
Adóemelés, megszorítás, elvonás - ez a baloldali terv.

Kapaszkodik felfelé a traktorpiac – súlyos milliárdokat költöttek idén is a gazdák
A két évvel ezelőtti szint azonban még messze van.

Felpörgött a hitelpiac, sorban állnak a vállalkozások a fix 3 százalékos kölcsönért
A konstrukció a bevezetése óta már több mint 12 ezer igénylésnél tart, összértéke pedig elérte a 661 milliárd forintot.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!