Bár még nem hivatalos, de nagyon úgy tűnik, hogy elkezdődött a szezon a magyar tengernél, és bár egyelőre nem történt tragikus drágulás, sok helyen júniustól biztosan árat emelnek – adta hírül a Pénzcentrum.
Beszámolnak arról is, hogy a hétvégén a víz hőmérséklete néhol már elérte a 20 Celsius-fokot, feltehetően a merészebbek már ki is próbálták, közben a portál egyik olvasója elküldte nekik, hogy mire számíthatnak a korai fecskék a parton.
Az egyik balatonfüredi büfében a sima lángos ezer forintba kerül, a fokhagymás 1100 forint, a tejfölös 1500, a ketchupos 1300, a sajtos 1500, a sajtos-tejfölös pedig épphogy nem kerül kétezer forintba, ugyanis 1900 forintot kérnek el érte. Az ínyencek kérhetnek tonhalasat is, az egy kicsit húzósabb lesz, 3600 forintot kell fizetnünk érte.
További Gazdaság híreink
A babgulyás 2600 forintba, a lecsó 2500, a rántott szelet görög salátával 3900 forintba kerül. Tíz dekagramm hekk 700 forintba kerül, míg a sült kolbász 700 forint, egy pár virsli 1300 forintba kerül, a hot dog 1500-ba, ha pedig imádja a gyrost, a tálért 3200 forintot kérnek el.
További Gazdaság híreink
Az árlistáról fotó is van a Pénzcentrum oldalán, ezt ide kattintva nézheti meg.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Startra kész a CATL debreceni cellagyára, az üzem kulcsszerepet kap a cég nagyszabású európai terveiben
Hosszú távra tervezünk, a legkorszerűbb termékek gyártását hozzuk Magyarországra – hangsúlyozta a vállalat németországi és magyarországi ügyvezető igazgatója.

A Szép-kártya a hazai turizmus mellett a kiskereskedelmi forgalom bővülését is támogatja
A konstrukció októberben is a turizmus fontos hajtóereje volt.

Elúsznak a juttatások: a magyar munkavállalók nagy része nem él a lehetőséggel
A juttatások egy részét szinte nem is ismerik a munkavállalók.

Veszélyes közelségben az embargós terv véglegesítése
Még hamarább tiltanák ki az orosz gázt Európából.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Startra kész a CATL debreceni cellagyára, az üzem kulcsszerepet kap a cég nagyszabású európai terveiben
Hosszú távra tervezünk, a legkorszerűbb termékek gyártását hozzuk Magyarországra – hangsúlyozta a vállalat németországi és magyarországi ügyvezető igazgatója.

A Szép-kártya a hazai turizmus mellett a kiskereskedelmi forgalom bővülését is támogatja
A konstrukció októberben is a turizmus fontos hajtóereje volt.

Elúsznak a juttatások: a magyar munkavállalók nagy része nem él a lehetőséggel
A juttatások egy részét szinte nem is ismerik a munkavállalók.

Veszélyes közelségben az embargós terv véglegesítése
Még hamarább tiltanák ki az orosz gázt Európából.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!