Nagy Márton a Revolut Bank vezérigazgatójával tárgyalt

A miniszter elvárja, hogy a társaság maradéktalanul megfizesse a rá vonatkozó adókat.

2024. 09. 12. 12:38
Illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A mai napon Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Joseph Heneghan-t, a Revolut Bank vezérigazgatóját, valamint Vytautas Danta-t, a bank vezérigazgató-helyettesét és Léder Tamást, a Revolut magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatóját – ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

Nagy Márton a találkozón kiemelte: a digitális gazdaság mára a teljes GDP legalább 25 százalékát adja, a fejlett technológiák használata pedig a gazdaságok legfontosabb kitörési pontjává vált. A magyar gazdaság és a hazai pénzügyi szolgáltatások jövője szempontjából a digitalizáció kiemelt fontosságú, azonban a legelső helyen a fogyasztók és a fogyasztók védelme áll. 

A miniszter hangsúlyozta: a Revoluttól is elvárja, hogy átlátható, transzparens módon, a jogszabályokat betartva működjön és maradéktalanul megfizesse a rá vonatkozó adókat.

A Revolut tavaly 1,7 milliárd font bevételt ért el, világszerte 45 milliós felhasználói bázissal és 500 ezer üzleti partnerrel rendelkezik, összesen tízezer
alkalmazottat foglalkoztat. Az elmúlt három év leforgása alatt a Revolut Magyarországon is folyamatosan növelte ügyfelei számát, amely így elérte az 1,5
millió főt.
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.