Európa elszúrta: Először építs, aztán rombolj!

Európa pont fordítva csinálta, mint kellett volna.

2024. 10. 05. 6:39
Illusztráció Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– „Először építs, aztán rombolj!” Ez a kínai közmondás röviden és tömören megmagyarázza, hogy Kína miért tudta megelőzni a Nyugatot a zöld technológiák területén – mondta közösségi oldalára feltöltött bejegyzésében Hortay Olivér.

A Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője emlékeztetett: húsz éve Európa úgy döntött, hogy a klímaharc élére áll, és ebben nemcsak morális, de gazdasági megfontolások is vezérelték. Az eredeti elképzelés az volt, hogyha az Európai Unió más nagyrégiók előtt hajtja végre a zöld fordulatot, akkor az ahhoz szükséges technológiai tudást képes lesz majd exportálni a későn érkezőknek.

Európa azonban elkövette azt a hibát, hogy az új kapacitások kiépítését a meglévők korlátozásától várta, azaz először rombolt.

– A versenyképesség visszaesett, és ez teret nyitott Kína előtt, ami a saját gazdasága terhelésével óvatosan, de a zöld technológiák támogatásával nagyvonalúan bánt. Azaz az építéssel kezdett és nem a rombolással – tette hozzá az üzletágvezető.  

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.