Nem akárhol nyitották meg Magyarország legújabb lakberendezési üzletét

Ez már a századik.

Forrás: MTI2024. 10. 24. 13:12
Lloret,De,Mar,,Spain,-,September,30,,2024:,Interior,View
illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átadták a dán JYSK csoport századik magyarországi áruházát csütörtökön Debrecenben – írja az MTI. Rami Jensen, a dán lakberendezési áruházlánc elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy első magyarországi áruházukat 2005-ben Fóton nyitották meg. A két évvel ezelőtt átadott ecseri régiós elosztóközpontjukból pedig immár öt ország háromszáz áruházát látják el – tette hozzá Rami Jensen.

Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáért és Görögországért felelős országigazgatója az áruházlánc folyamatos fejlődéséről beszélt, azt mondta, szinte hetente, kéthetente nyitnak meg új, vagy felújított áruházat a térségben.

Magyarország a hetedik volt, ahol Dánián kívül JYSK-áruház nyílt, ma már harminc országban vannak jelen.

A magyarországi áruházaik árbevétele a szeptemberben befejeződött üzleti évben 76,4 milliárd forint volt, ami 14 százalékos növekedés a korábbi üzleti évhez képest. Jövőre hatszázalékos árbevétel-növekedést terveznek – jelezte.

Szimeiszter Sándor beszélt arról is, hogy Magyarországon csaknem ezer embert foglalkoztatnak. A Magyarországon századik, Debrecenben harmadik áruházuk megnyitásával kilenc új munkahelyet teremtettek.

Christian Thorning, Dánia budapesti nagykövete az áruházavatón kiemelte: folyamatosan bővülnek a dán–magyar kereskedelmi kapcsolatok. A dán cégek több mint 16 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon – fűzte hozzá.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.