Nagy Elek: Tudásalapú gazdaságot kell felépíteni!

A kontinens két meghatározó országa, Németország és Franciaország társadalmi és gazdasági krízisen megy át.

2024. 12. 13. 16:07
Illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Árpád sajnálatosnak nevezte, hogy Európa „beszállt” az orosz–ukrán háborúba, mint mondta, ennek következményeit Magyarország is szenvedi, így kell három százalék feletti gazdasági növekedést elérnie, amely hallatlan nagy feladat 2025-re.

A környezet- és klímavédelemről azt mondta, ma úgy látszik, nem érhető el 2050-re a klímasemleges állapot, vagyis az, hogy a szén-dioxid-kibocsátás akkora legyen, amelyet a természet el tud nyelni, mert India, Brazília és más országok, amelyek fel akarják zárkóztatni a gazdaságukat, nem engedhetik meg maguknak a szükséges klímavédelmi programokat.

Európa éllovas a klímasemlegesség elérésében a gazdasági teljesítményének csökkenése árán is, ha minden jól megy, el fogja érni azt, de a részesedése a világ gazdaságából az idei 10-14 százalékról tíz százalék alá csökken..

– Ezen körülmények között kell Magyarországnak helytállnia, amihez megújulásra, modernizációs törekvésekre, a hatékonyság és a teljesítmények újragondolására van szükség – jelentette ki, megjegyezve: vége van a mennyiségi erőforrás-bevonási lehetőségeknek, a hatékonyság kerül előtérbe.

Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arra emlékeztetett, hogy a Top 100-as rendezvények története Baranyában kezdődött több mint húsz évvel ezelőtt. Úgy vélte, a vármegyei Top 100 vállalkozás megérdemli, hogy köszöntsék és ünnepeljék, mert lehetővé teszik a vármegye fejlődését, „rajtuk áll, rajtuk bukik” a térség foglalkoztatása.

Az eseményen bemutatták a Top 100 Baranya vármegye gazdasága 2024 kiadványt. Ebben a baranyai cégek 2023-as árbevétel alapján összeállított rangsorát az E.on Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezeti mintegy 145 milliárd forint nettó árbevétellel, második a gázkereskedelemmel foglalkozó Pannonenergia-Service Kft. mintegy 106 milliárd, harmadik a villamos energiát termelő Pannongreen Kft. mintegy 95 milliárd forintos árbevétellel.
 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.