A lítiumalapú akkumulátorok mechanikai sérülés vagy hő hatására kigyulladhatnak, illetve felrobbanhatnak; az eszközök gyártóinak biztosítaniuk kell, hogy a cellák hőmérséklete az előírt határértékeken belül maradjon – közölte a hatóság.
Egy, azaz egy olyan lítiumakkumulátoros terméket nem találtak, amely megfelelt volna az előírásoknak
Lítiumakkumulátorral működő hangszórókat, fülhallgatókat, fejhallgatókat és csavarbehajtókat vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a termékek egyike sem felelt meg az előírásoknak.

A kormányhivatalok munkatársai kisboltokból, nagyobb áruházláncokból, telefonboltokból, műszaki áruházakból, barkácsáruházakból, szerszám- és számítástechnikai webáruházakból származó termékeket vizsgáltak, és valamennyinél nagy biztonsági kockázatot állapítottak meg a szakemberek. A kormányhivatalok az elkészült laboratóriumi vizsgálati jegyzőkönyvek és kockázatértékelések alapján megindították a hatósági eljárásokat, és intézkednek a termékek forgalomból történő kivonása és a vásárlóktól történő visszahívása érdekében.
További Gazdaság híreink
A közlemény idézi Pintér Istvánt, a hatóság elnökét, aki hangsúlyozta: az NKFH, valamint a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok mindent megtesznek a vásárlók biztonságáért. Folyamatosan vizsgálják egyebek mellett a gyermekjátékok, az ékszerek, az elektronikai cikkek, a kozmetikumok, a bútorok és az öngyújtók biztonságosságát, annak hiányában pedig fellépnek a jogsértő vállalkozásokkal szemben. Nem biztonságos termék esetén gondoskodnak a termék forgalomból történő kivonásáról, illetve a vásárlóktól történő visszahívásáról.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nyáron is emelkedik az áramfogyasztás, a nagy importhányad kockázatot hordoz
A hőség folyamatosan növeli a fogyasztási értékeket.

Több millió forintot is spórolhatnak az első lakást vásárlók
A kormány 3 százalékos kamatozású, kedvezményes hitelt indít az első lakás vagy ház megvásárlásához.

Ne egye meg a gyümölcskonzervet, került bele egy kis rovarölő is
Leveszik a boltok polcairól is.

Virtuális mobilszolgáltatót vásárolt a 4iG
Az akvizíciót követően a Netfone Telecom Kft. önálló vállalatként működik tovább.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gulyás Gergely keményen helyretette Karácsony Gergelyt

Felrobbantak az orosz tengeri drónok, mielőtt elérték volna Ukrajna vizeit

Ha a te telefond is csinál ilyet, lehet, hogy téged is leghallgatnak

A Gubacsi-híd leszakadt gyalogos felüljárójáról egyeztetett Szentkirályi Alexandra

"Egyre könnyebb lélegezni" - Tóth Gabi elárulta, hogy van most

Zalatnay Sarolta könyörtelenül leleplezte Koncz Zsuzsa féltve őrzött titkát

Gigantikus átverés egy fotó, ami terjed a neten a klubvilágbajnokságról + videó

Ősi módszer a puffadás ellen: ez a gyógynövény az emésztőrendszer legjobb barátja

Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere

Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók

Ukrajna elnöke botrányos viselkedésével Trumpot is magára haragította
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nyáron is emelkedik az áramfogyasztás, a nagy importhányad kockázatot hordoz
A hőség folyamatosan növeli a fogyasztási értékeket.

Több millió forintot is spórolhatnak az első lakást vásárlók
A kormány 3 százalékos kamatozású, kedvezményes hitelt indít az első lakás vagy ház megvásárlásához.

Ne egye meg a gyümölcskonzervet, került bele egy kis rovarölő is
Leveszik a boltok polcairól is.

Virtuális mobilszolgáltatót vásárolt a 4iG
Az akvizíciót követően a Netfone Telecom Kft. önálló vállalatként működik tovább.