A Szekszárdot és környékét érintő fejlesztésekről egyeztetett kedden délelőtt Lázár János a tolnai vármegyeszékhely vezetőségével. A zárt ajtók mögött lezajlott egyeztetést követően az építési és közlekedési miniszter fontos fejlesztések egész sorát jelentette be.

Lázár János szerint Szekszárd meghatározó szerepet kaphat a térségben
Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere a találkozót követően elmondta, megállapodtak több alapvető projekt elindításáról, amelyek a következő évtizedekben meghatározó szerepet játszanak majd a város életében. A polgármester kiemelte, örömteli, hogy
Lázár János támogatja, hogy a város kulcsszerepet kapjon a kormány által elindított Bácska projektben, amely a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl közlekedési és gazdasági fejlesztését célozza
Bővül az M9-es, és elkerülőút épül
Lázár János szerint az egyik legfontosabb projekt az M9-es autóút keleti szakaszának bővítése, amely a következő években indulhat el. Ezáltal Szekszárd az M6-os és M9-es utak csomópontjává válik, ami logisztikai és gazdasági szempontból is kiemelt helyzetbe hozza a várost.
A miniszter beszámolt egy új, három szakaszból álló elkerülő út megépítéséről is, amely tehermentesíti a város belső úthálózatát és javítja a közlekedés minőségét, amelyet a magyar állam finanszíroz – jelezte Lázár János. Hozzátette:
A projekt első, három kilométeres szakaszának kivitelezési tervei elkészültek, a beruházás költségét mintegy 16 milliárd forintra becsüljük. A telkek kisajátítása 2025-ben megkezdődhet, így hamarosan érdemi lépéseket tehetünk a belvárosi forgalom csökkentéséért.
Lázár János a Bácska projekt kapcsán hangsúlyozta, hogy a térség infrastrukturális fejlesztéseinek célja a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl gazdasági integrációjának elősegítése. Elmondta, hogy a kormány 1600 milliárd forintot szán a projekt megvalósítására, amelynek fontos része Szekszárd és környéke közlekedési hálózatának modernizálása.
Turbókörforgalom épülhet, gyalogátkelőhelyeket modernizálhatnak
A sajtótájékoztatón Lázár János a csatári körforgalom átépítésének tervét, egy új turbókörforgalom megépítését is bejelentette, amellyel jelentősen csökkenthető a déli városrész forgalmi torlódása.
A turbókörforgalom kapacitását megduplázzuk, ami felére csökkenti majd a várakozási időt az itt közlekedők számára
– mondta a miniszter.