Óriásit erősödött a forint Varga Mihály első jegybankelnöki munkanapján

Öthónapos csúcsokat döntött a magyar fizetőeszköz az euró ellenében.

2025. 03. 04. 14:32
Hungarian Forint Banknotes
A forint is jól járhat a lehetséges békekötéssel Fotó: NurPhoto via AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatalmas lendületbe került a forint a friss GDP-adatok közzétételét követően. Varga Mihály első, jegybankelnökként hivatalban töltött munkanapján, kedden délelőtt a forint öthónapos csúcsokat döntött az euró ellenében, a 398,1-es szintet tesztelve.

A hazai deviza egy gyenge hajnali iránykeresés után kapcsolt hegymenetbe, késő délelőtt pedig már egyértelműen az erősödés került a forint célkeresztjébe.

A forint az euróval szemben 0,16 százalékos napi pluszban, 398,84-en járt tíz óra körül, a dollárral szemben pedig még ennél is sokkal szebb a kép, 0,5 százalékkal került feljebb a forint jegyzése, a kereszt így már 379,1 környékén jár, három egységgel lejjebb, mint a korai órákban – derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Az MNB keddi közleménye szerint a Varga Mihály hangsúlyozta, a jegybank legfőbb célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Mint mondta: ennek megfelelően határozott választ adnak minden olyan kockázatra, amely az inflációs célt, a pénzügyi stabilitást és a fenntartható gazdasági fejlődést veszélyezteti. Az MNB elnöke kiemelte: a jegybank új vezetésének munkája világos üzenetekkel és következetes cselekvéssel fog párosulni, amely növeli a magyar pénzügyi rendszer iránti bizalmat, és biztonságot ad a gazdaság szereplőinek. 

A forint hetek óta szépen erősödik, a régiós devizákat is megelőzve, az euróhoz képest a múlt év végéhez képest eddig három százalékot „hízott”, és ez amúgy sem azt tükrözi, hogy a jegybankelnökváltástól hirtelen monetáris politikai váltást várna a piac a lazítás irányába, ami gyengíthetné a forint árfolyamának támaszait. Még akkor sem, ha az ukrajnai békekötés erősödő reményei a forintot és potenciálisan a zlotyt segítik leginkább a régióban, ahogy korábban a háború és az energiaválság hírei ezeket a devizákat tudták a legjobban megütni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.