Ismét kamatot vághat az EKB

A héten ismét több fontos makrogazdasági adat jelenik meg idehaza is, és az Eurostat is minden nap közöl számokat. A hét legfontosabb nemzetközi eseménye az EKB csütörtöki kamatdöntése lesz.

2025. 03. 03. 5:12
Az EKB várhatóan ismét 25 pontos kamatvágást hajt végre csütörtökön Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn a negyedik negyedéves szolgáltatás-külkereskedelmi adatok látnak napvilágot. A harmadik negyedévben a szolgáltatások exportja euróban számítva 4,2, importja 1,9 százalékkal nőtt éves összevetésben. Ezzel a többlet 3,5 milliárd eurót tett ki, ami az egy évvel korábbit 280 millió euróval meghaladja – ismertette lapunk megkeresésére Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza. Rámutatott, látható a szolgáltatások nagymértékű többlete, így ez meghatározó a folyó fizetési mérleg, illetve a GDP-ben szereplő külkereskedelmi egyenleg szempontjából. A szolgáltatások teljesítményének – és így vélhetően exportjának – alakulása kedvezően alakulhatott a negyedik negyedévben.

BPM_20231114 (6)
Az első becslés alapján a negyedik negyedévben a magyar gazdaság kikerült a technikai recesszióból, a GDP-t alakító tényezőket kedden ismerhetjük meg részleteiben
(Fotó: Bach Máté)

A szolgáltatások – és a többi termelési, illetve felhasználási oldali tétel – alakulásáról a kedden megjelenő részletes GDP-adatokból kapunk képet. Emlékeztetett, az első becslés alapján a negyedik negyedévben a magyar gazdaság kikerült a technikai recesszióból, negyedéves alapon 0,5 százalékkal bővült. Ezzel az éves alapú bővülés a nyers adatok szerint 0,4, a kiigazított adatok szerint 0,2 százalékot tett ki.

Csütörtökön a januári ipari termelési adatok első becslését, illetve a szintén januári kiskereskedelmi adatokat ismerhetjük meg. Az alacsony keresletre való tekintettel az ipari teljesítmény decemberben is kedvezőtlenül alakult – az év végi leállások a szokásosnál hosszabbra nyúltak. Az ipari termelés decemberben havi alapon 1,8 százalékkal mérséklődött, ami éves alapon a nyers adatok szerint 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékos visszaesést jelent. 

A kiskereskedelem szintén gyengén teljesített az év végén, amit a kormányzat a külföldi utazások megnövekedésével indokolt. Ennek eredményeként a kiskereskedelmi forgalom volumene havi alapon 1,2 százalékkal csökkent, miközben éves alapon stagnált. Remélhetőleg januárban ennél kedvezőbb adatok érkeznek a kiskereskedelem irányából.

Az MNB kapcsán a hét fontos mozzanata az új elnök hivatalba lépése. Ennek kapcsán nem zárható ki, hogy Varga Mihály megszólal, az üzenetek szigorúsága vagy lazasága pedig nagyban befolyásolhatja az árfolyam alakulását.

Kifejezetten sok adattal jelentkezik a héten az Eurostat – hívta fel a figyelmet Regős Gábor, majd ismertette ezeket. A legelső és egyben legfontosabb a februári infláció gyorsbecslése, amit hétfőn ismerhetünk meg. Januárban az eurózóna inflációja az előző havi 2,4 százalékról 2,5 százalékra gyorsult – azaz nem túl magas, de valamivel a cél felett van. Havi alapon az árak 0,3 százalékkal csökkentek. A maginfláció éves összevetésben immár 5. hónapja 2,7 százalékon áll, havi összehasonlításban a termékcsoport árai 0,9 százalékkal csökkentek – ismertette Regős Gábor.

Kedden a januári munkanélküliségi adatokat ismerhetjük meg. Decemberben az eurózóna munkanélküliségi rátája 6,3 százalékot tett ki, ami az előző havinál 0,1 százalékponttal magasabb, míg az egy évvel korábbitól 0,2 százalékponttal elmarad. Ennél valamivel kisebb, 5,9 százalék a teljes Európai Unió munkanélkülisége. Itt a ráta havi összevetésben szintén 0,1 százalékponttal nőtt, míg éves összehasonlításban 0,1 százalékponttal alacsonyabb lett. Az egyes tagállamok közül a legnagyobb állástalanság továbbra is Spanyolországot (10,6 százalék) és Görögországot (9,4 százalék) jellemezte, míg a mutató értéke Csehországban (2,6 százalék), valamint Lengyelországban és Máltán (egyaránt három százalék) volt a legkisebb.

Szerdán az ipari termelői árak januári adatait ismerhetjük meg. Decemberben az ipari termelői árak havi alapon 0,4 százalékkal emelkedtek az eurózónában és az Európai Unióban egyaránt. Ez éves szinten változatlan, illetve 0,1 százalékkal magasabb árszintet jelent. Éves összevetésben az energiaárakat árcsökkenés, a nem tartós fogyasztási cikkeket pedig drágulás jellemezte.

Csütörtökön a januári kiskereskedelmi adatokat ismerhetjük meg. Decemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene az eurózónában 0,2, míg az Európai Unióban 0,3 százalékkal csökkent novemberhez képest. Az előző év azonos időszakával összevetve 1,9, illetve 2,0 százalékos bővülést mért az Eurostat. Éves összevetésben a forgalom volumene az egyes tagországok közül legnagyobb mértékben Szlovákiában (10,0 százalék), Litvániában (8,7 százalék) és Luxemburgban (8,4 százalék) emelkedett, miközben a legnagyobb csökkenés Szlovéniát (3,1 százalék), Belgiumot (2,4 százalék) és Lengyelországot (0,5 százalék) jellemezte.

Pénteken a negyedik negyedéves GDP újabb becslését és a szolgáltató ágazatok decemberi adatait közli az Eurostat. A GDP előző becslése alapján az eurózóna gazdasága az utolsó negyedévben negyedéves alapon 0,1, míg éves alapon 0,9 százalékkal növekedett, miközben az Európai Unió gazdaságának bővülése 0,2, illetve 1,1 százalékot tett ki. Novemberben a szolgáltató ágazatok teljesítménye az eurózónában és az Európai Unióban is 0,3 százalékkal nőtt negyedéves alapon, míg az éves alapú bővülés 2,0, illetve 1,6 százalékot ért el. Ez utóbbiban a turizmus és az információ, kommunikáció ágazat jelentették a fő húzóerőt, miközben a szállítás, raktározás ágazat teljesítménye csökkent – nem függetlenül az ipar gyengélkedésétől.

Az USA-ban pénteken jelennek meg munkaerőpiaci adatok – ennek ott önmagán túlmutató jelentősége van, hiszen a Fednek kamatdöntései során a munkaerőpiac helyzetét is figyelembe kell vennie. Az Egyesült Államok munkaerőpiaca januárban nem volt nagyon erős, de gyenge sem: a munkanélküliségi ráta négy százalékot tett ki az előző havi 4,1 és az egy évvel korábbi 3,7 százalék után. A nem-mezőgazdasági álláshelyek száma 143 ezer fővel nőtt, elmaradva a decemberi 307 ezertől.

A hétindító végére maradt a hét legfontosabb nemzetközi eseménye: az EKB csütörtöki kamatdöntése. Várhatóan most csütörtökön ismét 25 bázisponttal csökkenti irányadó rátáját az Európai Központi Bank, amire a gyengélkedő gazdaság miatt is szükség van. Így a betéti kamat 2,5 százalékra mérséklődhet – bár több döntéshozó is óvatosságra intett és próbálta mérsékelni a piac kamatvágással kapcsolatos várakozásait.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.