– Abszolút vezető pozícióban vagyunk Közép-Európában a légi forgalom tekintetében, hiszen kilenc kínai várossal 37 cargojárat köt minket össze hetente, a személyforgalomban pedig hét nagy kínai város és Budapest között 21 járat közlekedik minden héten – tette hozzá.
A miniszter végül hatalmas hibának nevezte, hogy az Európai Unió vámokat vetett ki a kínai elektromosautó-iparral szemben, ez szerinte elszigetelődéshez vezetett.
– Mi azt szeretnénk, ha Európa visszatérne a józan ész talajára, és nem gátolná az európai és kínai gazdasági szereplők közötti együttműködést – mondta.
Továbbá arra is kitért, hogy az Európai Bizottság azzal is nagy hibát követett el, hogy nem tárgyalt az új amerikai adminisztrációval a vámügyi együttműködésről, amire pedig lett volna több mint két hónapja Donald Trump elnök hivatalba lépése óta.
Úgy vélekedett, hogy le kellett volna szállítani az amerikai autóimportra vonatkozó vámokat a jelenlegi tíz százalékról 2,5 százalékra, amely kulcs fordítva érvényes az Egyesült Államokban.
– Az Európai Unió ezt az egyszerű lépést elvétette, (…) és az Európai Bizottságnak ezt a hatalmas hibáját most sajnos az európai gazdaság kell hogy megfizesse. Arra szólítjuk fel az Európai Bizottságot, hogy végre szedje össze magát, és kezdjen érdemi megbeszéléseket az amerikai kormányzattal – közölte.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!