Megnyílt a 43. Construma nemzetközi építőipari kiállítás

Helyettes államtitkár: a körforgásos gazdálkodást be kell vezetni a mindennapi életbe.

2025. 04. 09. 19:37
Megnyílt a 43. Construma nemzetközi építőipari szakkiállítás Budapesten Fotó: MTI/Balogh Zoltán Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a nehézségek ellenére 2025-öt a felkészülés, az erőgyűjtés évének nevezte az építőiparban. Az új szerződések volumenértéke most még 30 százalékkal kisebb, mint egy éve, 35 ezerrel kevesebben dolgoznak tartósan az ágazatban, a szakmai visszajelzések alapján 3 év alatt 12 százalékról 6 százalékra csökkenhetett az árbevétel-arányos jövedelmezőség – mondta az elnök, de szerinte a lakásépítések és a lakásfelújítások kitörési pontot jelenthetnek. Segíthet az is, ha több építési célú közbeszerzés jelenhet meg a következő időszakban – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy az építőipari cégeknek meg kell felelniük a zöld építés követelményeinek, valamint a digitalizáció kihívásainak, hogy digitális hálóba szerveződve, adatalapú tudásra építve hozhassanak létre szakmai együttműködéseket. A költséghatékonyság vállalati szinten sokat javult az elmúlt két évben, a következő feladat az lehet, hogy a teljes értéklánc szintjén, az egész építésgazdaságot tekintve is javuljon a helyzet.

Fontos feladat lesz lehetőséghez juttatni a belföldi szakértelmet és munkaerőt a tervezéstől kezdve a kivitelezésen át az üzemeltetésig, a legjobban teljesítőket védjegyeztetési rendszerrel lehetne elismerni

– mondta. 

Koji László szerint az építőiparnak abban is van felelőssége, hogy javuljon a megrendelések minősége, hiszen a szakembereknek van lehetőségük arra, hogy a megrendelői oldal döntéseit befolyásolják. Az ÉVOSZ tagvállalatai 22 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, alvállalkozókkal számítva 180 ezer embernek adnak munkát. Építésszerelési tevékenységeik összértéke tavaly elérte a 2600 milliárd forintot, alvállalkozókkal számítva a 3600 milliárd forintot, ami a teljes belföldi volumennek csaknem a fele –ismertette a szervezet elnöke.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.