Ha júniusban nem lesz jelentősebb boráremelés, elvérzik az ágazat – többek között erről is beszélt a Világgazdaságnak Frittmann János soltvadkerti borász, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.
Frittmann János: Enélkül nagy bajok lesznek…
Odalett az Irsai 30 százaléka.

Úgy látja, az utolsó három nagy inflációs évben a bor ára közel sem emelkedett annyival, mint az átlagos áremelkedések, és a többi élelmiszerét sem közelítette meg.
Eközben viszont az inputköltségek is nagyot nőttek. Azt gondolom, nem létezik, hogy júniustól ne emeljen árat a szőlő- és borágazat, a borászok már nem lehetnek tekintettel arra az elvárásra, hogy ha más élelmiszerek ára nem emelkedik, akkor ők se emeljenek.
Úgy vélte továbbá, hogy ha ez mégsem történne meg, óriási veszteségekkel kell számolni. A kérdésre, hogy milyen mértékű áremelésre van szükség, azt mondta, szerinte minimum tíz százalékkal kellene a beszállítói árakat megemelni. „Enélkül nagy bajok lesznek, ellehetetlenülnek a beruházások, az ültetvényszerkezet átalakítása. Egyébként a szőlő árának is följebb kell mennie, mert bár az talán kicsit jobban emelkedett, mint a boré, de az sem eleget” – fűzte hozzá.
További Gazdaság híreink
Frittmann János a Világgazdaságnak beszélt arról is, hogy milyen állapotban vannak az ültetvények, 20-30 százalékos veszteségek vannak az Irsai Olivérben is, és a tavalyi borexportnövekedésről is szót ejtett.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij-terv: a Tisza Párt megrendelést teljesít
A privatizáció után kontroll nélkül emelték az árakat a nyugati tulajdonú közműcégek.

Már most népszerű az Otthon start
A főváros és az agglomeráció egyes települései számítanak a legnépszerűbb célpontoknak.

Hoppá! Ennyivel mennek fel az árak Ausztriában
Ott sincs kolbászból a kerítés.

Szó sem lehet arról, hogy az Európai Unió adóztassa a vállalatokat
Az uniós költségvetés tervezetében szereplő javaslatot a vállalatok és a politikusok is gyűlölik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk