Víz került a föld alatti tartályokba egy spanyol benzinkúton, azonban ezt nem vették észre időben, így nagyjából negyven autós járt pórul – adta hírül a Vezess.
Most kártérítést követelnek azok, akik a közelmúltban az Alaquàs nevű településen tankoltak, közel Valenciához, ugyanis többen is arra panaszkodtak, hogy közvetlenül a tankolás után robbant le az autójuk. A szerelők pedig megállapították, hogy a benzinbe keveredő víz okozta a problémát.
Mindez nemcsak azért kellemetlen, mert az idő elmegy az autók javíttatásával, hanem azért is, mert a szerelés nem olcsó móka, az összege elérheti a 600 eurót, nagyjából a 250 ezer forintot. Ha az autót a nem megfelelő üzemanyaggal vagy vízzel tankolják meg, az autó lerobban, a motor és az üzemanyagrendszer megtisztítása pedig időigényes és sok pénzt felemésztő feladat.
További Gazdaság híreink
Nem csoda tehát, hogy az érintettek kártérítés miatt jelentették a helyi hatóságoknak a történteket. Az ügyben vizsgálat indult, a benzinkutat bezárták. A Ballenoil közleményt adott ki, amelyben azt ígérték, hogy rendezik az ügyet. Kiderült az is, hogy a hibát külső vízszivárgás okozta, amely eljutott a 95-ös benzint tároló tartályhoz.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Már most népszerű az Otthon start
A főváros és az agglomeráció egyes települései számítanak a legnépszerűbb célpontoknak.

Hoppá! Ennyivel mennek fel az árak Ausztriában
Ott sincs kolbászból a kerítés.

Szó sem lehet arról, hogy az Európai Unió adóztassa a vállalatokat
Az uniós költségvetés tervezetében szereplő javaslatot a vállalatok és a politikusok is gyűlölik.

Szijjártó Péter: Ha valami a gazdaságban jól működik, akkor azt politikusok inkább ne rontsák el
Magyarország továbbra is a kínai beruházások első számú európai célpontja kíván maradni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk