A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál olyan termékeket, amelyeket a szortiment átalakítása miatt kivezetnek, esetleg túlkészletezettek, sérült a csomagolásuk vagy a lejárati idejük közeledik, minőségük azonban változatlanul kiváló.
Hetven százalékkal olcsóbban adják az élelmiszert ebben a budapesti boltban
Megnyílt az első Príma élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez – közölte az üzletet működtető Vörösvár Kft. kedden.

A nyitás hetében több mint ötezer árucikk található a kínálatban: tészták, konzervek, édességek, vegyi áru, alkoholos italok és üdítők, de friss áru is vásárolható outletáron. Az elérhető termékek listáját a weboldalon is követni tudják a vásárlók.
További Gazdaság híreink
A Vörösvár Kft. 1992 óta működtet CBA és Príma üzleteket Budapesten és környékén, a Breier-csoport részeként. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Vörösvár Kft. nettó értékesítési árbevétele meghaladta a 23 milliárd forintot 2024-ben az előző évi 21,7 milliárd forint után; a társaság 846 millió forint adózott eredményt ért el tavaly, míg 2023-ban 856 millió forintot.
További Gazdaság híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Csendes forradalmat indítottak az osztrák üzletláncok: nem kérnek Ursula von der Leyen Mercosur húsából
Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

Folytatódnak az egyeztetések a fuvarozók és a kormány között
Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

4iG-leány nyert 5G-frekvenciapályázatot, ennek az országnak a technológiai fejlődését gyorsítja fel
Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.

Újabb rekord dőlt meg a magyar áramfogyasztásban, kiderült, hogy mit kell tennie Magyarországnak
Immár hivatalos a 8200 megawatt-közeli adat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Csendes forradalmat indítottak az osztrák üzletláncok: nem kérnek Ursula von der Leyen Mercosur húsából
Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

Folytatódnak az egyeztetések a fuvarozók és a kormány között
Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

4iG-leány nyert 5G-frekvenciapályázatot, ennek az országnak a technológiai fejlődését gyorsítja fel
Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.

Újabb rekord dőlt meg a magyar áramfogyasztásban, kiderült, hogy mit kell tennie Magyarországnak
Immár hivatalos a 8200 megawatt-közeli adat.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!