A húszezer forint névértékű ezüst és háromezer forint névértékű színesfém emlékérmék 2025. július 28-tól megvásárolhatók.

A húszezer forint névértékű ezüst és háromezer forint névértékű színesfém emlékérmék 2025. július 28-tól megvásárolhatók.
Brunszvik Teréz 1775-ben született grófi arisztokrata családban. Korának egyik legműveltebb nőalakjaként azok közé tartozott, akik a világon legelőször mutattak rá a kisgyermekek nevelésének fontosságára. Az 1828-ban Budán, családja Mikó utcai házában megnyitott „kisgyermeki őr- és védintézet” nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is az első óvoda volt. Munkásságának köszönhetően az általa működtetett első intézményt hamarosan számos további óvoda követte Pest-Budán és vidéken, de Ausztria és Dél-Németország első óvodái is az ő hatására és közreműködésével nyitották meg kapuikat.
A magyar óvodaalapító közel száz intézetet hozott létre, tevékeny szerepe volt a lányok tudatos szülővé válását is segítő nevelői program kidolgozásában. Közéleti szerepvállalása és fáradhatatlan munkája révén a legnagyobb hatású pedagógusok közé tartozik.
Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából, valamint a magyar nevelésügy területén elért eredményei előtt tisztelegve 20 000 forint névértékű ezüst emlékérmét és annak 3000 forintos címletű színesfém változatát bocsátja ki a jegybank. Az emlékérméket Horváth Andrea iparművész tervezte.
Az emlékérmék elsődleges szerepe az értékközvetítés és a figyelemfelhívás, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő. A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja.
Egyre többen választják a lakástakarékot mint megtakarítást.
A Magyar Nemzet heti gazdasági összefoglalója.
A főpályát nem érintő előkészítő munkák már 2024 őszén elkezdődtek.
Kiadta havi riportját a MÁV-csoport.
Egyre többen választják a lakástakarékot mint megtakarítást.
A Magyar Nemzet heti gazdasági összefoglalója.
A főpályát nem érintő előkészítő munkák már 2024 őszén elkezdődtek.
Kiadta havi riportját a MÁV-csoport.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.