Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 program végrehajtása: már több mint ötszáz vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) technológiai megújulásához és növekedéséhez – ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A program iránti rendkívüli érdeklődést jól mutatja, hogy az eredeti, 48 milliárd forintos keretre rövid idő alatt 1885 vállalkozás nyújtott be pályázatot, összesen 136,3 milliárd forint értékben. A kormány a fokozott beruházási igényekre reagálva 82 milliárd forintos keretemelésről döntött, így az eredetileg tervezett négyszáz-ötszáz vállalkozás helyett akár háromszor ennyi cég valósíthat meg fejlesztést a támogatásnak köszönhetően.
A program lebonyolításáért felelős Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség eddig 1350 pozitív támogatói döntést hozott, több mint 105 milliárd forint összértékben. Eddig közel 650 vállalkozás kapta meg támogatói okiratát, közülük több mint ötszáz esetben, tehát a támogatói okirattal rendelkezők háromnegyedének részére már a kifizetés is megtörtént.
A tárca jelezte: a kormány célja, hogy valódi segítséget nyújtson a modernizációra törekvő, termelékenységüket növelni kívánó cégeknek – az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a magyar kkv-k készen állnak a szintlépésre. A vállalkozások gyors reakciója és a megvalósuló projektek száma egyértelműen bizonyítja a hazai gazdasági szereplők erős növekedési szándékát.
A pályázók mintegy hetven százaléka mikro- és kisvállalkozás, míg a fennmaradó harminc százalékot középvállalkozások teszik ki. A kisvállalkozások átlagosan hatvanmillió forintra, a középvállalkozások pedig 110 millió forintra pályáztak. Ennek eredményeként a megvalósuló fejlesztések átlagos összeértéke eléri a 160 millió forintot.
Szabados Richárd, a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár hangsúlyozta, a Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is elkötelezett amellett, hogy a magyar cégek fejlődését célzott, rugalmas és versenyképes finanszírozási eszközökkel támogassa. A támogatási igények széles tevékenységi körre terjednek ki: a beérkezett pályázatok 218 különböző fejlesztési területet fednek le, a legaktívabb ágazatok közé tartozik az építőipar, a fémfeldolgozás, a közúti áruszállítás, a mérnöki tevékenység és műszaki tanácsadás, valamint a vendéglátás.