Alaposan átrendezte a vásárlói kosarat a koronavírus

A magyar termékek lehetnek a koronavírus-járvány egyik nagy nyertesei. A Nébih karanténkutatásának eredményei szerint a veszélyhelyzet a vásárlói kosarak mellett a boltlátogatási szokásokat is átrendezte.

Magyar Nemzet
2020. 06. 11. 19:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az élelmiszerlánc minden szereplőjét érintő változásokat hozott a koronavírus-járvány. Az elmúlt néhány hónapban a gyártók, a kereskedők, a fogyasztók és a hatóságok is új helyzettel találták szembe magukat. Bognár Lajos országos főállatorvos, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára szerint bár a Covid–19 nem élelmiszer eredetű megbetegedés, a járvány ennek ellenére kihívás elé állítja az élelmiszerlánc minden szereplőjét. – Az ágazat a veszélyhelyzetben is remekül teljesített, a gyártók a kezdetben sokszorosára ugró kereslet ellenére is el tudták látni a piacot, a fogyasztókat pedig rövid idő alatt sikerült meggyőzni, hogy a hazai élelmiszer-ellátás stabil, nem kell hiánytól tartani – fogalmazott a szakember.

A karantén ideje alatt a fogyasztásban a kezdeti pánikvásárlásokon kívül is komolyabb változások történtek. Erre mutatnak rá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a TÉT Platform és a Debreceni Egyetem közös kutatásának eredményei is. A mintegy 3000 fő részvételével zajlott online felmérés szerint a veszélyhelyzet a vásárlói kosarakban és a boltlátogatás gyakoriságában is változásokat hozott. – Bár a vásárlói szokások alapjai megmaradtak, a választás szempontjai kissé átrendeződtek – mutatott rá Szakály Zoltán, a Debreceni Egyetem dékánhelyettese. A megszokott íz és a minőség mellett előtérbe került az áruk tartóssága, a márkahűség viszont háttérbe szorult. A szakember beszámolója szerint kedvező jelenség, hogy a veszélyhelyzet idején a magyar termékek szerepe is erősödött. Sokan a fenntartható és egészséges élelmiszert a hazai gyártással kötik össze. A kutatás szerint a baromfihús egyértelműen nyertese volt ennek az időszaknak, de a korábbiaknál jóval több fogyott a tartós élelmiszerek mellett a zöldség- és gyümölcsfélékből is. A járvány vesztesei a különböző kényelmi termékek és élvezeti cikkek voltak: a felmérés alapján alkoholból, csokoládéból és sós ropogtatnivalóból is kevesebb fogyott, mint korábban.

Szakály Zoltán szerint míg a termékek forgalmában vélhetően csak rövid távú átrendeződés történt, ahogyan a márkahűség szerepe is újra felerősödik majd, a boltlátogatásokban tapasztalt változások ugyanakkor akár hosszabb távon is velünk maradhatnak. Míg korábban a legtöbben heti kétszer-háromszor is elmentek bevásárolni, a karantén idején a megkérdezettek 52 százaléka csupán heti egy alkalommal szerezte be a szükséges élelmiszereket, 10 százalékuk pedig azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem járt boltba. A személyes jelenlét helyett sokan az online megoldásokat választották. Kasza Gyula, a Nébih osztályvezetője szerint a lakosság 9 százaléka most próbálta ki először az online élelmiszer-rendelést, 15 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy ezzel a szolgáltatással a jövőben is rendszeresen él majd. A szakember szerint élelmiszer-biztonság és -pazarlás szempontjából a veszélyhelyzet ideje alatt a magyarok körében a korábbinál is jelentősebb tudatosság alakult ki. A felhalmozott tartós élelmiszerek mennyisége így is jelentős. Ennek levezetésére a Nébih a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel közösen kampányt indított. A háztartásokban feleslegessé vált, de még fogyasztható élelmiszereket rászorulókhoz szeretnék eljuttatni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.