
Fotó: Havran Zoltán
– Bár a tájegységek határai nincsenek építészeti értelemben definiálva, ám tapasztalhatjuk, hogy vannak olyan térségek, ahol az építészeti stílusjegyek ismétlődnek. Ennek kialakulásában fontos szerepe volt annak, hogy milyen építőanyag állt a rendelkezésre, milyen klimatikus viszonyok jellemzőek az adott területen, és annak, hogy mivel foglalkoztak az adott térségben, mi biztosította a megélhetést. Az így körvonalazódó tájegységek kialakult egyedi arculatát is érdemes jól értelmezhető módon bemutatni, s közkinccsé tenni – mondta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a tájegységi kézikönyvek arra a törvényszerűségre is rámutatnak, hogy azok a költséghatékony építési megoldások, amelyek a helyi adottságokat figyelembe veszik.
A kézikönyveket írországi példa nyomán „honosította” a helyettes államtitkárság, illetve a helyi értékeket szívügyükként kezelő építészek. Elsőként 2013-ban jelent meg a Balaton-felvidéki építészeti útmutató, majd 2017 márciusában készült el digitális formában a mintakézikönyv, amely alapján a települések kidolgozták saját kézikönyvüket.
Kisszerűség helyett nagyszerűség
Kevesen vannak az építészek, és még kevesebben a Pro Architectura-díjas építészek, amely díj grófi, bárói rangot jelent az építészetben – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a díjak tegnapi átadásán a Parlamentben. A tárcavezető köszöntőjében arról beszélt, hogy ez a díj az építészek legjobbjainak szól, akik a kisszerűség helyett a nagyszerűséget képviselik, s akik nagyszerű válaszokat adtak a jelen kihívásaira, életre keltették a múltat és utat mutattak a jövőnek. Építészeti alkotás, építészeti közélet és oktatás, építtető, valamint kiemelkedő alkotás kivitelezője kategóriában összesen tíz díjat adtak át, amelyhez egy-egy millió forint pénzjutalom és oklevél járt. A díjazottak és alkotásaik megtekinthetők a Proarchitectura.hu oldalon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!