Az építési vállalkozók toborzókkal csábítanák haza a szakembereinket

Mind több külföldön dolgozó magyar szakembert hívna haza az építési vállalkozók szakszövetsége, amely a közeljövőben toborzó börzéket szervez e célból Ausztriában és Németországban. Koji László, a szervezet elnöke szerint megérett a helyzet erre, mert a hazai cégek a bérfelzárkózással már vonzó ajánlatot tudnak letenni a külhonban munkát vállaló honfitársainknak.

2019. 03. 04. 5:45
null
A hazai ágazat bérei közelítenek az európai szinthez Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ma már egyértelműen látszik, hogy nem mennek többen külföldre dolgozni, mint amennyien visszatérnek. Mi azt szeretnénk elérni, hogy egyre többen döntsenek a hazajövetel mellett – mondta lapunk érdeklődésére Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) új kezdeményezéséről, a Hazatérési börzéről. A szövetség elnöke kifejtette, olyan külföldi – elsősorban ausztriai és németországi – rendezvényeket terveznek a közeljövőben, amelyeken hazai munkaadók mutathatják be, milyen körülményeket, bérezési feltételeket és egyéb juttatásokat tudnak biztosítani azoknak a szakembereknek, akik szívesen visszatérnének dolgozni Magyarországra.

Az időzítés nem véletlen: az ÉVOSZ úgy látja, ebben az évben minden szempontból megérik az itthoni helyzet arra, hogy egyes eredményes cégek sikerrel csábíthassanak haza külföldön dolgozó magyarokat. A hazai építőipari cégek az elmúlt években kezdődő és most is folyamatos béremelésekkel ugyanis egyre inkább közelítik a nyugat-európai vállalatoknál jellemző bérszínvonalat.

Az idei nyáron kezdődő börzéken a tervek szerint az ország különböző pontjain tevékenykedő vállalatok vesznek majd részt. Koji László szerint ez azért fontos, mert a munkavállalók is az ország különböző területeiről mentek külföldre. Nem mindegy tehát, hogy valaki Zala vagy Szabolcs-Szatmár megyében, esetleg a főváros környékén tud újra hazai vállalkozás kötelékében dolgozni.

A hazai ágazat bérei közelítenek az európai szinthez
Fotó: Mirkó István

A szakszövetség elnöke megjegyezte, Németországban egy jó építőipari szakmunkás jelenleg 1500-1600 eurót kap kézhez egy hónapban, az ennél nagyobb nettó fizetések már kirívónak számítanak. Koji László rámutatott: ha ennek az átszámítva 450-500 ezer forintnak nagyjából a kétharmadát, vagyis legalább 300 ezer forintot megkapna egy-egy szakmunkás idehaza, és emellett más juttatásokban, kedvezményekben is részesülne, az már jó kiindulópont. Kint ugyanis a lakhatás költségei és más kiadások is sokkal többet visznek el a keresetekből, mint Magyarországon, és ha a megtakarítási lehetőségeket, valamint a család közelségét is figyelembe vesszük, mindez már sokaknak lehet csábító ajánlat.

Becslésekre hivatkozva Koji László azt mondta, csak Németországban 10-12 ezer magyart foglalkoztatnak az építőiparban. Közöttük egyaránt megtalálhatók jó szakmunkások, valamint felsőfokú végzettségű, szellemi munkát végző tervezők, létesítményvezetők vagy más vezető beosztásban tevékenykedő szakemberek. A múlt év végére hivatalos adatok szerint 332 ezerre nőtt az ágazatban idehaza foglalkoztatottak száma. Noha ez a három-négy évvel ezelőtti állapothoz viszonyítva több tízezer fős többlet, az új munkaerő zöme képzetlen munkást jelent. A létszámbővülési statisztikai adatokban pedig ugyan megjelentek már a hazatérők is, ám Koji László úgy vélekedett, ők még csak elenyésző arányt jelentenek.

A Takarékbank szerint is van lehetőség a munkaerő egy részének visszaérésére. A pénzintézet elemzője, Horváth András jelentős mértékű béremelkedésre és fehéredésre számít, ami kedvezően hat az ágazat hatékonyságára is. Ezzel szerinte folytatódhat az a már megkezdődött irány, hogy a szakképzett munkaerő fokozatosan visszaáramlik a hazai gazdaságba, amivel enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.