Hat hónapja véd a moratórium

Fél éve annak, hogy lehetővé vált a március közepe előtt felvett bankhitelek törlesztésének időleges szüneteltetése. Mivel a járványhelyzet nem alakul kedvezően, akár a december 31-i határidő is meghosszabbodhat.

Horváth Éva
2020. 09. 15. 5:55
OTP, pénz , bank,
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bankok az utóbbi időben azonban egyre óvatosabbak. Már erre utalt az MNB augusztus 18-i vezetői körlevele is, amelyben nyomatékosította a hazai hitelező és pénzforgalmi intézmények felé, hogy az adósok hitelképességének megítélését önmagában a moratórium miatt ne rontsák, és emiatt ne zárják ki őket a hitelezésből. Mi több, ügyfelektől érkező információink szerint egyes bankok a hiteladós ügyfeleiket külön értesítették arról, hogy lehetőséget adnak gyűjtőszámla megnyitására, amelyen az ügyfél előre megtakaríthatja a moratórium lejárta után aktuá­lissá váló, visszafizetendő összeg egy részét vagy akár az egészet.

A magyar bankok és a kormány nyilván nem ülnek ölbe tett kézzel és igyekeznek egyeztetni, illetve egyezségre jutni arról, milyen formában alakíthatják át, akár – ahogy azt a jogszabály lehetővé is teszi – hosszabbíthatják meg a hiteltörlesztési moratórium év végén lejáró rendszerét. Novoszáth Péter szerint az ügyfeleknek változatlanul nagy segítséget jelentő megoldás a lejárati határidő kitolása, a hitelintézetek számára azonban újabb kieső összegeket, és még komolyabb kockázatkezelést, céltartalékolást jelenthet. A bankszektor pedig, minden bizonnyal az államtól várná el a segítséget, amelyet az egyetemi docens pél­dául adókedvezmény vagy garancia formájában tart elképzelhetőnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.