Napi huszonháromezer liter

A korábbi évekhez képest tavaly kevesebb pálinkát főztek – a gazdák, a megrendelők cefréjéből – az ország bérfőzdéi, de az előállított mennyiség – ötvenfokos párlattal számolva – így is megközelítette a 8,5 millió litert. Azt még nem tudni, hogy az idei vírusjárvány befolyásolja-e a pálinkafőzési kedvet, a gazdaságvédelmi intézkedések mindenesetre a főzdéken is segítenek.

Jakubász Tamás
2020. 05. 20. 7:46
null
Szeszipari csendélet. Több mint félezer üzem várja a tömény italra vágyókat Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bérfőzdék forgalma némileg csökkent tavaly, a hivatásos párlatkészítők ezzel együtt sem zártak feltétlenül rossz évet. A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kérdésünkre azt közölte, hogy az elmúlt esztendőben – a gazdák, a megrendelők cefréjéből – a főzdék majdnem 8,5 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő mennyiségű párlatot állítottak elő. Az adat nagyjából egymillió literrel maradt el a 2018-ban, és félmillió­val a 2017-ben főzött országos mennyiségtől.

– Az érdeklődés töretlen, a pálinka mindenkinek kell. Ugyanakkor az is igaz, hogy errefelé pénzből nincsen túl sok – fogalmazott a Magyar Nemzetnek egy beregi főzdetulajdonos, amikor az utóbbi idők forgalmáról kérdeztük. Mint a vállalkozótól megtudtuk, a koronavírus-járvány nem apasztotta el a keresletet a tömény ital iránt. – A cefrét nem lehet a végtelenségig tartogatni, előbb-utóbb ki kell főzni. Most is megy a főzde – mondta, utalva arra, hogy tavasz tájékán általában csekélyebb a forgalom, ugyanakkor mindig akadnak olyanok, akik valamilyen okból kivárnak a főzetéssel. A tulajdonos végül megemlítette, hogy a vállalkozásnak igen jól jött a járulékkedvezmény. A gazdaságvédő kormányzati intézkedések átmenetileg – négy hónapig – a főzdék alkalmazottai után is csökkentették a járulékot, és elengedték a munkaadók által fizetendő szociális hozzájárulási adót.

Szeszipari csendélet. Több mint félezer üzem várja a tömény italra vágyókat
Fotó: Kurucz Árpád

Azt még egyelőre nem tudni, hogy a bérfőzdéket megviseli-e a vírusválság, annyi azonban bizonyos, hogy jó ideje változatlan a kétségkívül sajátos, egyedülálló szolgáltatást kínáló vállalkozói kör nagysága. Az elmúlt években az országban rendre 550 körül mozgott a főzdék száma, és az idei esztendő elején is 553 telephely várta a gazdák cefréjét. A szolgáltatás különleges jellege lehet az oka annak, hogy a hatósági érdeklődés is töretlennek nevezhető a főzdék tevékenysége iránt.

Mint az adóhivataltól megtudtuk, tavaly megközelítőleg háromezer ellenőrzést végeztek a bérfőzdéknél a NAV megyei igazgatóságainak munkatársai. A vizsgálatok között akadtak előre eltervezett, de váratlan akciók is. A hatósági revíziók összesen 350 esetben tártak fel jogsértést. Legtöbbször az okozta a gondot, hogy a vállalkozások nem vezették megfelelően nyilvántartásai­kat. Előfordult azonban az is, hogy a fináncok olyan alkoholterméket találtak a főzdében, amely nem szerepelt a nyilvántartásban. Néhány alkalommal pedig azt állapították meg az ellenőrök, hogy az üzemben a szeszmérő gép megkerülésével vették ki a párlatot a rendszerből.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.