Tesco: hírzárlat a tárgyalások végéig

Ágazati szakértők szerint kicsi az esélye annak, hogy a korábbi évekhez hasonlóan jelentős emelést terveznének a nagy kereskedelmi szereplők. A végső megállapodás előtt az érintettek nem árulnak el érdemi részleteket – így számokat sem – a Tesco tegnap kezdődött bértárgyalásairól. A márciustól esedékes fizetésemelések mértéke emiatt akár hetekig bizonytalanságban tarthatja a piac­vezető áruházlánc alkalmazottait, de a versenytársakat is.

2020. 01. 22. 13:39
null
Az áruház és a szakszervezetek legutóbb kötött megállapodása február utolsó napjáig érvényes Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január 30-án tartják a 2020-as tescós bértárgyalások következő fordulóját. Kedden megkezdődött az egyeztetés a vállalat, illetve a dolgozókat együttesen képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete között – áll a felek által kiadott közleményben. Mint írják, egyetértés alakult ki arról, hogy az egyeztetések során a Tesco munkavállalóinak érdekeit és az áruházlánc hosszú távú, sikeres magyarországi működését tartják szem előtt. Ám ezen kívül semmilyen részletet nem árulnak el, így arról sem lehet egyelőre tudni, hogy mekkora mértékű emelésről indul a bérlicit. A tárgyalás alakulásáról is csak rész­információk tartják lázban a munkavállalókat és a versenytársakat, mivel az érintettek köztes megoldást választottak. Eszerint arról is megállapodtak az első alkalommal, hogy amíg nem születik végleges döntés a mindenki számára legégetőbb kérdésről, vagyis a legkisebb áruházi keresetek idei mértékéről, illetve a béren kívüli juttatások alakulásáról, csupán közös általános tájékoztatást adnak az egyes tárgyalási fordulók után. Részletes információkkal ez alkalommal az érdekvédők sem szolgálnak.

A Tesco és a szakszervezetek között megkötött legutóbbi megállapodásban idén február végéig rögzítették a munkavállalóknak biztosított bérfejlesztés mértékét. Tavaly két alkalommal emeltek a fizetéseken, ami összesen 3,4 milliárd forint többletkiadással járt a vállalatnak, 2017 óta pedig 15 milliárd forintba került az áruházi fizetések felzárkóztatása. Jelenleg a láncnál elérhető legalacsonyabb bér tavaly ősz óta a korábbi bruttó 207 ezer helyett 215 ezer forint havonta, ami azt jelenti, hogy az áruházi alkalmazottaknak nettó 142 ezer forint körül alakul az alapfizetése, erre rakódik rá további néhány ezer vagy tízezer forintnyi pótlék, kiegészítő juttatás.

Az áruház és a szakszervezetek legutóbb kötött megállapodása február utolsó napjáig érvényes
Fotó: Bach Máté

Noha korábban érték ilyen vádak, ma már nem a legalacsonyabb sávban mozognak a tescós fizetések, habár a kiskereskedelemben, a nagy alapterületű áruházakban eleve átlagon alul fizetik meg a dolgozókat. Ezzel együtt ágazati szakértők szerint nemigen várható, hogy a legnagyobb kiskereskedelmi foglalkoztatónál és a többi jelentős szereplőnél eléri vagy jelentősen megközelíti a 10 százalékot a fizetések emelése, holott volna hova felzárkózni.

A statisztikai hivatal legutóbb közzétett októberi adatsora – mely az öt főnél nagyobb cégeknél teljes állásban foglalkoztatottak bruttó átlagkerese­teit veszi sorra – azt mutatja, hogy míg a nemzetgazdasági átlag 365 135 forint volt tavaly október végéig, addig a kereskedelemben 339 000 forint körül alakultak az adózás előtti fizetések, vagyis a piac elmúlt években tapasztalt nagyobb bérfejlesztései ellenére a versenyszféra többi területéhez képest még mindig jelentős a lemaradás a bolti világban.

BKV: Nem fogadták el az ajánlatot

Eddig a vezető pozí­ciók betöltésével voltak elfoglalva a fővárosi közlekedési vállalatnál, emiatt a dolgozók béreiről eleddig példátlan módon csak idén kezdődtek meg az egyeztetések. Tegnap ajánlatot tett a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló BKV Zrt. a munkavállalóknak. Eszerint a cég nyolcszázalékos béremelést ajánlott erre az évre, amely összesen 5,6 milliárd forint ráfordítást jelent. Ebből fedeznék a mértékében később meghatározandó alapbéremelést, a szenioritási rendszer kiterjesztését, és ebből az összegből rendeznék a kulcsfontosságú pozíciókban lévők és a diplomások fizetéseit is. A munkavállalók az ajánlatot nem fogadták el, ezért újabb tárgyalások jönnek. A cégvezetés ezzel együtt kifejezte, hogy tisztában vannak az éles versenyhelyzettel és törekednek a dolgozókat megtartó megállapodás létrehozására.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.