Tizenharmadik havi bért hozott 2018

Hat éve folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, 2018-ban ismét jelentősen, egyaránt 11,3 százalékkal emelkedett a bruttó és a nettó átlagkereset. Családi adókedvezménnyel számolva kimagasló mértékben, több mint 70 százalékkal nőtt a nettó kereset 2010-hez képest. Elemzők szerint idén is kitart a bérfelzárkózás.

Nagy Kristóf
2019. 02. 22. 11:33
null
MN_SABLON
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentősen emelkedett 2018-ban az átlagkereset, amely a múlt év egészét vizsgálva bruttó 329 900 forint volt, a nettó összeg pedig 219 400 forint – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mindkét összeg egyaránt 11,3 százalékkal volt magasabb, mint 2017-ben.

– Hat éve töretlen a keresetek emelkedése, a tavaly decemberben a kormány és a szociális partnerek által elfogadott bérmegállapodásnak köszönhetően a fizetések felzárkózása idén is folytatódik – hangsúlyozta az adatokra reagálva az M1-en Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár. Kiemelte: az adatok alátámasztják a magyar gazdaság teljesítményét.

A Pénzügyminisztérium közleményé­ben hangsúlyozta: 2010 óta kimagasló mértékben, a családi adókedvezményt is figyelembe véve több mint 70 százalékkal nőttek a nettó bérek. Tavaly – 2017-hez képest – átlagosan több mint egyhavi fizetéssel többet vihetett haza minden munkavállaló, ami nagyban hozzájárul a családok anyagi helyzetének javulásához. A fizetések értékükben is kimagaslóan nőttek, mivel a reálbérek 8,3 százalékkal voltak tavaly magasabbak az előző évhez képest.

A tárca felidézte: a múlt év végén létrejött bérmegállapodás nemcsak az idei, de a jövő évre is meghatározza a minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos emelését. Ennek köszönhetően a legkisebb keresetek 2010-hez képest több mint a duplájára nőttek 2019-re, emellett a minimálbérekkel együtt a magasabb kategóriába tartozó bérek is folyamatosan emelkednek. Nemzetgazdasági szinten 2018-ra a nettó keresetek reálértéke – a családi kedvezmények figyelembevételével – átlagosan 47,5 százalékkal nőtt 2010-hez képest. A kétgyermekesek keresetének reálértéke nyolc év alatt közel 59 százalékkal, míg a háromgyermekeseké mintegy 76,5 százalékkal emelkedett – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium.

Elemzők szerint az idén átlagosan 9 százalékkal emelkedhetnek tovább a fizetések, elsősorban a munkaerőpiacon tapasztalható folyamatok és a decemberben megkötött bérmegállapodás hatására. A Takarékbank előrejelzésében azt hangsúlyozta, hogy az idén – a várt háromszázalékos infláció mellett – 5,8 százalékos reálbér-növekedés jöhet. Ezzel együtt 2013-hoz képest 2019 végére a keresetek értékének növekedése meghaladhatja az 51 százalékot.

A pénzintézet szerint a bérnövekedésre jelentős felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű felzárkóztatás várható a következő években, ezt tükrözik az utóbbi hónapokban folytatott bértárgyalások is. Kiemelte, hogy az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a devizahitelek rendezésével kiszámíthatóvá váló törlesztőrészletek, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának rekordszintre emelkedése miatt a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.

A KSH adatai szerint az ágazatok közül a pénzügyi, biztosítási tevékenységben dolgozók érték el a legmagasabb bruttó átlagkeresetet, 608 ezer forintot. Ezzel szemben a legrosszabbul fizető ágazat a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás, bruttó 212 ezer forinttal. A versenyszférában a bruttó bérek átlagosan 10,9 százalékkal, 341 500 forintra emelkedtek, míg a költségvetési intézményeknél jelentősebben, 12,1 százalékkal, 308 600 forintra nőttek.

Változik a módszertan

A januári kereseti adatokat március végén már új módszertannal számolja a KSH, így részletesebb bér- és létszámadatokat közöl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járulékbevallásai alapján. Így többek közt a medián keresetet, a keresetek eloszlását, valamint a létszámadatokat kereseti kategóriánként is megismerhetjük.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.