Varga Mihály: Az elektronikus fizetési lehetőségek bővítéséről tárgyalt a versenyképességi tanács

Az elektronikus fizetésekre vonatkozóan hat ajánlást fogalmaztak meg, amelyekkel minisztériumi és kormány szinten is foglalkoznak majd – mondta a pénzügyminiszter.

Forrás: MTI2019. 11. 05. 18:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elektronikus fizetési lehetőségek bővítéséről, kiterjesztéséről tárgyalt egyebek közt keddi ülésén a Nemzeti Versenyképességi Tanács, a javaslatok a készpénzhasználat visszaszorítását célozzák – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a tanács ülését követően, sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Hozzátette: Európában Magyarországon az egyik legmagasabb a lakossági készpénzállomány nagysága, mintegy 6500 milliárd forintot tesz ki. A javasolt intézkedésekkel 150 milliárd forintot lehetne a feketegazdaságból kifehéríteni. Az ülésen az elektronikus fizetési lehetőségek bővítése mellett a szakképzés és felnőttképzés átalakítását is tárgyalták, és szót ejtettek a digitalizáció alakulásáról is.

Az elektronikus fizetésekre vonatkozóan hat ajánlást fogalmaztak meg, amelyekkel minisztériumi és kormány szinten is foglalkoznak majd – mondta a miniszter.

Az egyik javaslat szerint megvizsgálják a nyugdíjak és a szociális transzferek bankszámlára utalásának lehetőségét. Javasolják, hogy az öt fő feletti cégeknél a munkabérek utalása kötelezően elektronikusan történjen.

A tanács azt is szorgalmazza, hogy az online kasszát használóknál a magánszemélyek számára biztosított legyen a bankkártyás fizetés.

A vállalkozások közötti utalásokat bizonyos összeghatár felett kötelezővé tennék, csökkentve ezzel a készpénzfizetés lehetőségét.

A vállalkozás és magánszemélyek közötti készpénzfizetés korlátját is bevezetnék – fejtette ki a miniszter.

A szociális számla bevezetéséről is tárgyalt a tanács – mondta a miniszter. Megjegyezte, hogy a nyugdíjaknál már több mint 50 százalék azoknak az aránya, akik folyószámlára kérik a nyugdíjukat.

A tanács legközelebbi ülése november 19-én lesz, ennek témája egyebek között a banki digitalizáció és a külföldi működőtőke-beáramlás értékelése.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.