A Burgtheater igazgatójának derogál a budapesti meghívás?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szentpétervár, Moszkva, Bukarest, Varsó, Újvidék, Ljubjana, Oslo igent mondott a budapesti Nemzeti Színház meghívására. Bécs nemet: félti a hírnevét.

tgi
2013. 09. 13. 15:40

A történet ironikus szála: az államtitkár Morak egykor a Burgtheater színésze volt. Claus Peymann igazgatósága idején telt be nála a pohár, több szerepet visszamondott. Utolsó szerepe a diktátor volt Franz Grillparzer darabjában, az Ottokár király tündöklése és bukásában. Államtitkár az európai tiltakozást kiváltó ÖVP−FPÖ-koalíció idején lett.

Balog Zoltán egyébként a június 16-i találkozó után a liberális osztrák napilapnak, a Der Standardnak adott interjújában július 10-én még azzal is mentegette tárgyalópartnerét, Hartmannt, hogy félrevezették. Diplomatikusan azt nem említette, hogy Hartmann a német liberális hetilap, a Der Spiegel június 24-i számában Nem, miniszter úr címmel közzétett „útleírásában” azt állította, a magyar tárcavezető a magyar kormány tagjaként „az antiszemita csőcselékkel és a szélsőjobbal flörtöl”, továbbá felvetette, Balogtól vissza kellene venni a kisebbségek és az emberi jogok védelme terén végzett tevékenysége elismeréseként kapott rangos német kitüntetést. Hartmann cikkében jelét sem adta annak, hogy valamit is felfogott volna a tényekből, a statisztikai adatokból: szerinte a számok és a jogszabályok ismertetése „ködbombák” voltak a tárgyaláson, amelyeket később nem ellenőrizhetett le. (Hartmann ezzel azt érzékeltette a német olvasók felé, hogy nem hisz Balog szavahihetőségében – a szerk.)

„Nem akarjuk engedni, hogy a Burgtheater hírnevét ismét felhasználják a magyar kultúrpolitika megtépázott renoméjának a kijavítására” − fogalmaz most a bécsi közlemény. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a Burgtheater ennek ellenére folytatni szeretné az eszmecserét a magyarországi kultúrpolitikáról, és árnyalt vitát kíván lehetővé tenni. A közlemény szerint ehhez jelenleg jobb helyszín Bécs, mint Budapest.

A Nemzeti Színház válaszában kiemelte: a 2014 elejére tervezett első nemzetközi színházi fesztivált a Burgtheater közleményében hangsúlyozott „vita” helyett az együttműködés, a kulturális párbeszéd szellemében szervezi.

A nemzetközi fesztivál szándéka, hogy erősítse Magyarország jelenlétét a nemzetközi színházi életben, erre a hazai színházi szakmának égető szüksége van − olvasható a Nemzeti Színház közleményében, amely szerint a magyar színházak művészi teljesítménye megállja a helyét nemzetközi összevetésben is.

Mint írják, a nemzetközi fesztiválra már elfogadta a meghívást a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház, amelynek igazgatója, művészeti vezetője Valerij Fokin. Ez Oroszország egyik legrégibb és legjelentősebb színháza. Budapesten lesz a moszkvai Művész Színház, amelyet Sztanyiszlavszkij alapított, jelenleg Oleg Tabakov az igazgatója. Szerepel a fesztiválon a bukaresti Nemzeti Színház, a varsói Nemzeti Színház, az újvidéki Nemzeti Színház, a ljubljanai Nemzeti Színház és az oslói Nemzeti Színház egy-egy előadása, emellett számos további teátrummal állnak tárgyalásban.

Hogy mit ért Hartmann a Burgtheater hírneve alatt, némiképp talány. A színház leghíresebb előadása 25 évvel ezelőtt, 1988. november 4-én volt: Thomas Bernhard Heldenplatza. Az Anschluss ötvenedik évfordulójára készült bemutató azzal szembesítette az osztrákokat, hogy mintegy 72 ezren ünnepelték a Hofburg előtti téren, a Heldenplatzon Adolf Hitlert 1938-ban. (Az osztrákok szívesen hiszik a múltjukról, hogy az makulátlan – a szerk.) A bemutató után tüntettek a Burgtheaternél, a parlamentben azt is felvetették, hogy a színház akkori igazgatója, Claus Peymann állampolgárságát megvonják, míg a szerző, Thomas Bernhard a támadásokra reagálva megtiltotta, hogy a Burgtheaterben valaha is játsszák a darabjait, ez áll a végrendelkezésében is. Végakaratát persze azóta is kijátsszák.

Országgyűlési választások lesznek e hónapban Ausztriában, az osztrák pártok népszerűségéről augusztusban közölt legutóbb felmérést az MTI.

 

A Der Standard megbízásából készült felmérés szerint a két jelenlegi kormánypárt közül a nagyobbikra, az Osztrák Szociáldemokrata Pártra (SPÖ) a biztos pártválasztók 26 százaléka szavazna. A kisebbik kormánypártra, a konzervatív Osztrák Néppártra (ÖVP) 24 százalék adná a voksát. Az ÖVP a legutóbbi, 2008-as választásokon 26, az SPÖ 29 százalékot ért el.

A jelenlegi legnagyobb ellenzéki erő, a populista, bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) támogatottsága 18 százalékon áll, ami megközelítőleg megegyezik 2008-as eredményükkel – írta a távirati iroda.

A Zöldekre 15 százalék szavazna a közvélemény-kutatás szerint, ez négy százalékkal több, mint a 2008-as szavazatarányuk volt.

A szeptember 29-re kitűzött választáson három új párt is indul. A Market felmérése szerint ezek közül az euroszkeptikus, populista hangvételű Stronach Csapata kerülhet be a parlamentbe, 9 százalékkal.

 

Ausztriában a választásra jogosultak 78,8 százaléka szavazott 2008-ban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.