Az államtitkár a folyóiratoknak is nekiment

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

L. Simon beszüntetné a folyóirat-nyomtatás támogatását, mert alacsony az olvasottság. A Nyugaté is az volt.

Pion István
2014. 06. 14. 16:00

És hát akkoriban az interneten való megjelenés helyett az irodalom kávéházi kultúrája dívott, ezért gondolom, L. Simon a Nyugat nyomtatott változatát is megszüntette volna, és a megszerkesztett lapot megjelenés helyett felolvastatta volna a kávéházakban. És ha L. Simon gondolatmenetét folytatjuk, akkor akár a verseskötetek is az internetre költözhetnek. Ugyanis egy költő már azt is sikernek könyvelheti el, ha 500 példányt megvesznek a kötetéből. Pedig évszázadok óta nem változott a megjelenésében semmi: legtöbbjükben fehér lapon fekete betűk vannak.

Amúgy pedig javaslom, kérdezzük meg az olvasót, hogy nyomtatott formában vagy az interneten szeretne olvasni például egy L. Simon-nagyesszét.

Tisztában vagyunk a nyomtatott sajtókultúra haldoklásával. És akkor talán még értelmesen is lehetne beszélgetni, ha ugyanakkora összeggel támogatnák az internetes megjelenést, mint a nyomtatást, még akkor is, ha ez az utóbbi kárára történne. De gyanítom, itt egyáltalán nem erről van szó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.