Bírósághoz fordul Pákh a Golgota miatt

Jogerősen is védetté nyilvánították a festményt, a tulajdonos rákosista módszerről beszél.

MTI
2016. 03. 09. 18:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A New Yorkban élő műgyűjtő az MTI érdeklődésére szerdán telefonon elmondta: ameddig védett a kép, addig letakarva marad a debreceni Déri Múzeumban. Hozzátette: a Forster központtól arra is van engedélye, hogy a Golgotát elszállítsa a múzeumból, de – mint kijelentette – nincs ilyen terve.

A Munkácsy-trilógia tulajdonában álló darabjának további bemutatását augusztus végén tiltotta meg Pákh Imre, a képet akkor letakarták a Déri Múzeumban. A műgyűjtő a Golgota védetté nyilvánításáról szóló novemberi határozatot megfellebbezte, de a döntés a napokban jogerőssé vált.

Pákh Imrét egyébként nem lepte meg a döntés, mert – mint elmondta – „ezt az eredményt már korábban megsúgták az illetékesek”.

„Az igazság az én oldalamon áll” – jelentette ki a műgyűjtő, aki emlékeztetett rá, hogy információi szerint „a Forster központ saját kulturális bizottsága sem javasolta a kép védettségét”.

A kulturális javak bizottságának javaslatát általában 99 százalékban elfogadja a központ, ez kivétel volt – tette hozzá.

Pákh Imre szerint a védettség egyik kezdeményezője azzal érvelt: „meg kell lépni a kép védettségét, nehogy valami jóvátehetetlen történjen vele”.

A műgyűjtő érdekesnek nevezte, hogy „a tulajdonosi jogok gyakorlása egyesek szerint jóvátehetetlen problémákhoz vezet”.

„Ilyen érvelést utoljára apám hallott, amikor 1945-ben államosították a fuvarozási vállalkozását” – mondta Pákh Imre, majd felindultan hozzátette: a 21. században, egy demokratikus Magyarországon „ilyen rákosista kriptokommunista módszernek” nincs létjogosultsága.

„Ezért bíróságra visszük az ügyet, s hiszem, hogy egy független bíróság igazságos döntést fog hozni” – jelezte Pákh Imre.

Arra a lapinformációra, miszerint a festmény tulajdonosának hozzáférhetővé kell tennie az alkotást kutatási, kiállítási célokra, Pákh Imre úgy reagált: 13 évig a Golgota ki volt állítva, kutatták, és mindez folytatódni fog, ha leveszik a képről a védettséget.

Addig viszont, amíg védett, letakarva marad – nyomatékosította álláspontját a Golgota tulajdonosa.
A védetté nyilvánított festményt csak külön engedéllyel lehet kivinni az országból vagy a Déri Múzeumból más helyre szállítani, miközben az állam élhet elővásárlási jogával.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban jelezte, hogy a képet a jegybank Értéktár programjának részeként kívánja megvásárolni hatmillió dolláros – több mint 1,6 milliárd forintos – vételárért. A védetté nyilvánítás előtt az amerikai–magyar műgyűjtő kilencmillió dollárt kért a trilógia tulajdonában lévő darabjáért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.