Bolberitz Pál és Fésűs Éva kapott Stephanus-díjat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Erdő Péter megnyitotta a Szent István Könyvhetet és átadta a Stephanus-díjat Fésűs Évának és Bolberitz Pálnak.

Grund
2014. 05. 12. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Temesi Balázs, Fésűs Éva fia átveszi Erdő Péter bíborostól és Spányi Antal székesfehérvári püspöktől az irodalmi Stephanus-díjat

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

 

Megemlítette még a II. János Pál csodái című kötetet Andreas Englisch és a Parallax című könyvet Máthé-Tóth András tollából, utóbbi a szerző utóbbi másfél évben megjelent írásaiból válogat. Kiemelte még Móricz Zsigmond A nyáj és pásztora című novellagyűjteményét, valamint a Pió atya világa című sorozat harmadik részét, amely a róla szóló visszaemlékezéseket gyűjtötte egybe. Kitért továbbá Érszegi Márk Aurél Pápa – Szentszék – Vatikán című munkájára is, amely többek között azt válaszolja meg, hogy van-e a pápának munkaköri leírása, hogyan kell megszólítani a Szentatyát, illetve milyen a Római Kúria felépítése.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.