Ebben a hangszerösszetételben a cool stílust reprezentáló, az európai klasszikus zenében bevett fúvós hangszereket is használó, bonyolult szövetű Boplicity előadása keveset volt képes felmutatni a kompozíció jellegzetességeiből. A mainstream jazz, azaz a fősodratú dzsessz világába illeszkedő, kissé mechanikusan sorjázó hangszerszólók jó alapot szolgáltattak az előadók kivételes technikai felkészültségének bemutatására, de adósak maradtak Miles Davis hangjának és gondolkodásmódjának visszaadásával. A dramaturgiailag változatosan felépített műsor tempós, szvinges számaiban szinte szárnyalt az összeszokott együttes, Balogh Roland gitáros és Horváth „Plutó” József basszusgitáros improvizációi rendre lelkes megnyilvánulásokra ragadtatták a közönséget, ám mindez egy általános dzsesszfelfogás, mintsem a Davis szellemiségét tükröző kreatív előadásmód jegyében történt.
Az est második részében a Davis-életmű másodlagos jelentőségű Tutu című lemezéről felhangzó három funkys darab már jobban harmonizált a kvartett poposabb ízlésével. A választás egyértelművé tette, hogy jazz-rock stílus kialakulásában úttörő Bitches Brew vagy Jack Johnson című lemezek modern, disszonáns hangzása kívül esik a Finucci Bros zenei univerzumán.
