Elhunyt Halmos Béla

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Életének hatvannyolcadik évében elhunyt Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója.

LM
2013. 07. 19. 7:42

„Halmos Béla Sebő Ferenccel együtt nemcsak az UNESCO szellemi örökség listájára 2011-ben felkerült táncházmozgalom zenei elindítója, hanem később is az egyik legfontosabb oszlopa volt. Béla csupaszív ember volt. A szó nemes értelmében vett mozgalmár, mindig azt nézte, ami összeköt és nem azt, ami elválaszt”
(Jávorszky Béla Szilárd, A magyar folk története című könyv szerzője)



„Rajongva néztem a Röpülj páva című tévéműsorban, és kiderült, hogy abba a házba udvarolt és nősült, ahol mi laktunk. Szinte naponta találkoztam vele, tőle kaptam az első eredeti népzenei felvételeket, például Lajtha László Széki gyűjtéseit. Kamasz koromban mindenhová mentem, ahol ő és Sebő muzsikált. Később kollégák lettünk, mindig, az elmúlt napokig gondja volt rám. Azt hiszem, ez a zenélésből is következett, ő tényleg kíváncsi volt az emberekre. Erkölcsi példaképemnek tekintem.”
(Sebestyén Márta, Kossuth-díjas népdalénekes)



„Közszeretetnek örvendett, nehéz múlt időben beszélni róla. Érdekes, hogy nemrég felidézte: Sebő Ferenccel még a mozgalom létrejötte előtt jártak Japánban, most az év első felében visszatért a Téka Együttes két tagjával a szigetországba. »Összeért a pályám«, mondta, mi pedig ellenkeztünk: rengeteg tennivalód van még!”
(Berán István, a Folkmagazin szerkesztője)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.