– A győztes hangszer el is kelt. Érzi már a siker egyéb hatásait?
– Igen, rengeteg megkeresést kapok.
– Mi számít ma a hegedűkészítés fellegvárának?
– Az „öreg” hangszereké kétségkívül London és New York.
– Mit jelent az, hogy „öreg” hegedű?
– A klasszikus cremonai hegedűk, amelyeknek mi a Florian Leonhard Fine Violinsnál az antikolt kópiáit készítjük el. Ezeket sajnos sokkal könnyebb eladni, mint az újakat. Az emberekbe sok generáció alatt beleivódott az a kényszerképzet, hogy az öreg hangszereknek jobb a hangjuk, és aki nem engedhet meg magának egy egymillió fontos hangszert, az ennek a töredékéért megveheti a másolatot. Ezt készítjük mi.
– Sajnos?
– Mint hegedűkészítő, rossznak tartom ezt a hagyományt, hiszen az öreg hangszerek között is van jó is, rossz is, de a legtöbb zenész, ha meghallja a nagy nevet, hisz a minőségben.
– Az ön számára a londoni cég legnagyobb erénye mégis az volt, hogy itt hozzáférhet a régi hangszerekhez. Akkor lehet némi alapja annak, hogy a művészek is a régiekben bíznak
– A hegedű négy-ötszáz év óta nem sokat változott, de tudni kell különbséget tenni jó és rossz között. A legjobb út a tanulásra a régi nagyok másolása, hiszen ma hasonló problémákkal kerülünk szembe, mint ők annak idején, és az ő hangszereiket vizsgálva meg lehet érteni, nekik milyen megoldásaik voltak ezekre.
– Milyen a hazai hegedűkészítők helyzete?
– Az alapokat otthon is el lehet sajátítani, de bizonyos szint után csak külföldön lehet továbbfejlődni, hiszen otthon nem férünk hozzá azokhoz a hangszerekhez, amelyekből igazán tanulni lehetne.
– Szeretne „új” hangszert is készíteni?
– Igen, és remélem, lesz is rá lehetőségem a későbbiekben, hiszen amit most csinálok, egy kicsit olyan, mint amikor egy festő egész életében Monet-t másol. Ebből ugyan sokat tanul az ember, de idővel saját műveket is szeretne létrehozni, olyanokat, amilyeneket senki más nem tud megcsinálni helyette.
