– A dallasi kópiahegedű-verseny volt élete első megméretése. Korábban miért nem nevezett? Negyvenévesen érik be az ember a hegedűkészítő-szakmában?
– Mondhatni, hogy most értem be, de én azért bízom abban, hogy még mindig érek Erre a versenyre hirtelen ötlettől vezérelve küldtem el azt az itáliai stílusú, antikolt hegedűt, amelyet munkaidőn kívül, esténként, hétvégenként készítettem el. Egy kollégám indult a maga hangszerével, nekem pedig eszembe jutott: miért ne próbálkoznék meg vele én is? Összecsomagoltam a hegedűt, amelyet végül ő vitt el magával.
– Mennyi idő alatt készül el egy ilyen mestermű?
– Ha rendes munkaidőben készítem, három-négy hónap alatt.
– Két hét próbaidő után azonnal felvették a londoni székhelyű, patinás Florian Leonhard Fine Violins hegedűkészítő céghez, ahol 2010 óta dolgozik. Belekerül a neve az ott készített hangszerekbe?
– Most már igen, de ez nem a versenyen elért eredménynek köszönhető. Körülbelül egy éve írhatom bele a nevemet a hegedűkbe, ez azonban nem természetes a szakmában. Köztudomású, hogy Stradivarinak is több embere volt, az ő műhelyében készült hegedűket mégis egységesen az ő nevével fémjelzik. Én már úgy kerültem ehhez a céghez, hogy tudtam hegedűt készíteni. A Florian Leonhard Fine Violinsnál lehetőségem adódott arra, hogy továbbfejlődjek, de egy idő után éreztem, hogy nem elégít ki, ha kizárólag a cég neve alatt adom ki a munkát a kezem alól. Leültem a vezetőséggel, és megállapodtunk abban, hogy beleírhatom a nevem az általam készített hangszerekbe. Szeretnék erre az engedményre úgy tekinteni, mint a kvalitásaim méltányolására.
– A két amerikai zsűri a Draskóczy-féle hegedű hangzását és külalakját is díjazta. Ki lehet emelni a munkafolyamatból egyetlen olyan részletet, amely sorsdöntő lehetett a hangszer sikerében?
– Nem, egy hegedű elkészítésénél a fa kiválasztásától kezdve az egész munkafolyamaton át a húrok feltételéig rengeteg szempontnak kell megfelelni. A versenybe küldött hangszer esetében is tradicionális faanyagokat használtam, az oldala, a háta, a csigája jávorfából, a teteje lucfenyőből van. A két zsűri a munka minősége, kinézete, stílusbeli pozíciója mellett a hangminőséget, a hangerőt, a húrok kiegyensúlyozottságát és a játszhatóságot is vizsgálta.
– A győztes hangszer el is kelt. Érzi már a siker egyéb hatásait?
– Igen, rengeteg megkeresést kapok.
– Mi számít ma a hegedűkészítés fellegvárának?
– Az „öreg” hangszereké kétségkívül London és New York.
– Mit jelent az, hogy „öreg” hegedű?
– A klasszikus cremonai hegedűk, amelyeknek mi a Florian Leonhard Fine Violinsnál az antikolt kópiáit készítjük el. Ezeket sajnos sokkal könnyebb eladni, mint az újakat. Az emberekbe sok generáció alatt beleivódott az a kényszerképzet, hogy az öreg hangszereknek jobb a hangjuk, és aki nem engedhet meg magának egy egymillió fontos hangszert, az ennek a töredékéért megveheti a másolatot. Ezt készítjük mi.
– Sajnos?
– Mint hegedűkészítő, rossznak tartom ezt a hagyományt, hiszen az öreg hangszerek között is van jó is, rossz is, de a legtöbb zenész, ha meghallja a nagy nevet, hisz a minőségben.
– Az ön számára a londoni cég legnagyobb erénye mégis az volt, hogy itt hozzáférhet a régi hangszerekhez. Akkor lehet némi alapja annak, hogy a művészek is a régiekben bíznak
– A hegedű négy-ötszáz év óta nem sokat változott, de tudni kell különbséget tenni jó és rossz között. A legjobb út a tanulásra a régi nagyok másolása, hiszen ma hasonló problémákkal kerülünk szembe, mint ők annak idején, és az ő hangszereiket vizsgálva meg lehet érteni, nekik milyen megoldásaik voltak ezekre.
– Milyen a hazai hegedűkészítők helyzete?
– Az alapokat otthon is el lehet sajátítani, de bizonyos szint után csak külföldön lehet továbbfejlődni, hiszen otthon nem férünk hozzá azokhoz a hangszerekhez, amelyekből igazán tanulni lehetne.
– Szeretne „új” hangszert is készíteni?
– Igen, és remélem, lesz is rá lehetőségem a későbbiekben, hiszen amit most csinálok, egy kicsit olyan, mint amikor egy festő egész életében Monet-t másol. Ebből ugyan sokat tanul az ember, de idővel saját műveket is szeretne létrehozni, olyanokat, amilyeneket senki más nem tud megcsinálni helyette.
– Ön tősgyökeres első kerületi. Nincs honvágya?
– De, idővel szeretnénk is hazamenni, igaz, nem Budára, inkább a Káli-medencébe költöznénk vissza. Magyar feleségem és öt gyermekem van, úgyhogy szerencsére addig sem vagyok annyira egyedül...
