Sophie Marceau: nem hollywoodi sikersztori

Cannes-ban adott interjút az MNO-nak a világsztár. Néha unja a romantikus komédiákat, de a szerelmet soha.

– Ebből az életszemléletből fakad, hogy, ahogy hallottam, nem pártolja például az önről készült fotók kiretusálását?
– Szerintem a retusálás elsődlegesen a rossz fotós munkájának a megmentése, ráadásul, miközben eltünteti az árnyékokat, kiradírozza a képekről a ráncaimat is, amelyeken már 48 éve dolgozok. A tény az, hogy ezzel a művelettel eltűnik az én kifejezőerőm, közvetve a személyiségem. Ha minden megkülönböztető jegyet eltüntetnek az arcról, teljesen egyformák leszünk. Erről eszembe jut a Ne nézz vissza! című filmem, amelyben ugyanaz a szerepem Monica Belluccival, ugyanazt a figurát játsszuk, ugyanúgy nézünk ki. Ennek eléréséhez rengeteg trükk volt a filmben, s már akkor is megdöbbentett, hogy mennyire megváltozik az ember személyisége, ha megváltozik az arca. Én pedig nem szeretem, ha tökéletesnek látszom, ha úgy nézek ki, mint egy baba – mert az nem én vagyok.

– A filmekben nagyon különböző típusú férfiakkal bonyolódik kapcsolatba. A valóságban mit vár el egy férfitól?
– Nincs típusom, nem fizikai a férfiideálom, inkább a férfi személyisége fontos számomra. Ami elsődlegesen számít, az a figyelem és az őszinteség. A macsó, egocentrikus férfiakat és a gonoszságot pedig egyáltalán nem szívelem.

– Jól tudom, hogy az életben sosem házasodott meg?
– Így van, partnereim voltak, de meg nem házasodtam. Azért meg soha nem is akartam, mert muszáj. Talán azért alakult ez így, mert túl sokat adok magamból, és szükségem van arra, hogy érezzem, nem adtam mindent egészen oda. Őszintén szólva hiszek a házasságban 20 évesen és 80 évesen, de közötte? Nagyon nehéz kérdés ez.

– És milyen érzés anyának lenni?
– Imádom! Ha megtehetném, hogy 12 gyerekem legyen, 12 lenne. De ahhoz 10 további életre is szükségem lenne.

– A kilencvenes években úgy tűnt, hogy komoly hollywoodi karrierje lesz: szerepelt többek között a Rettenthetetlenben, és volt James Bond-lány A világ nem elégben. Aztán a dolog valahol megrekedt
– Nem is tudom, egyszerűen nem történt meg. Ott voltam, de kényelmetlenül éreztem magam, amiben nyilván szerepet játszott, hogy gátlásos voltam, és nem beszéltem anyanyelvként az angolt. És biztosan az is probléma volt, hogy nem voltam kellőképpen ambiciózus, ami az amerikai filmszakmában elvárás: az életben pedig ambiciózus vagyok, de a karrieren belül nem vagyok mohó. És amikor egyszer egy társaságban ezt mondtam, rám szóltak: akkor mit keresel itt, miért nem mész haza? És tudja mit? Igazuk volt. Arról nem beszélve, hogy az anyaságot sem tudtam később a karrierrel összeegyeztetni, akkor pedig már nem voltam eléggé jelen, nem tudtam folyamatosan nyakamba venni a világot, és utazni összevissza. Meg aztán nem is jött szembe olyan szerep, amihez tíz körömmel ragaszkodtam volna. És ne feledje, végső soron a színészszakmát sem én választottam, így alakult.

– Gondolta volna a Házibuli után, hogy harminc évvel később ilyen híres lesz?
– Nem. Hogyan is képzelhettem volna? Volt, hogy felmerült bennem, egész életemben színésznő leszek, de ilyen elismerésre nem gondoltam. A szakma más területei pedig egyáltalán nem érdekelnek, mint például a rendezés, amihez idő és türelem kell, és mostanáig nem éreztem késznek rá magamat. Az írás ezzel szemben csodás. Bárcsak író lettem volna! Vagy táncos. Vagy zenész. De persze a színészetnek is megvan az előnye: semmihez nem ért igazán az ember, de el tudja játszani, hogy bármihez ért.

– Azt a metamorfózist hogyan élte meg, hogy tinédzserből anya lesz a vásznon? Például a Házibulihoz képest a LOL – Zűrös kamaszok című filmben ön játssza egy korábban önhöz hasonló tinédzser anyját.
– Nem is tűnt fel a hasonlóság, amikor olvastam a forgatókönyvet. Szerettem a történetet, ahogy anya és lánya együtt él, s mindketten keresik a szerelmet. De az természetes, hogy most anyát játszom, később pedig majd nagymamát, mint a Házibuliban Denise Grey. De ez az élet természetes menete. Azt játszod, ami éppen vagy. Nem tudnék eljátszani egy 20 éves lányt, és nemcsak azért, mert nem lennék hiteles. Ami engem érdekel, az a folyamat, amin keresztül megyek.