Szenzációs felfedezés: eredeti firenzei táblakép az Alföld mélyéről

A kommunizmus alatt majdnem elpusztult, majd huszonöt éven át várt a felfedezésre egy európai jelentőségű művészettörténeti emlék az Alföld mélyén.

Nagy ugrás következik az időben. 2010-ben Zsolnay két kollégájával, Gecse Annabellával és Szebenyi Nándorral ismét a megyét járta, tárgyakat gyűjtve a Templomok művészete című, abban az évben a Szolnoki Galériában megrendezett kiállításhoz. Mint mondja, az újjáéledt vallásosság sajnos nem mindig jár együtt a korábbi tudás feltámasztásával is, ezért is érezték különösen fontosnak, hogy szemügyre vegyék a vidéken fennmaradt vallásos témájú tárgyi emléket, alkotásokat. Ekkor jutott a művészettörténész eszébe, hogy van Kunhegyesen egy gyönyörű neogót festmény, amely méltón képviselhetné ezt a XIX. század végi stílust a tárlaton.

És itt jön a fordulat, amit egy filmben nyilván megfelelőképpen hatásvadász zenei aláfestés jelezne: Zsolnay kíváncsiságból megfordította a képet, és ekkor döbbent meg először. Nem lehetett ugyanis nem észrevenni, hogy míg a kép kerete valóban nem tűnik száz évnél sokkal régebbinek, a fatábla, amire festették ellenben jóval régebbi, ráadásul ott díszeleg rajta két, Ricomboliból, Firenzéből származó kulturálisörökség-kiviteli pecsét is, melyek egyértelműen azt a célt szolgálják, hogy a képet ne lehessen észrevétlenül kivenni a keretből.

Zsolnay László szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni a vidéki muzeológia szerepét az értékmentésben

Fotó: Székelyhidi Balázs

A tulajdonképpeni nyomozás ezen a ponton vette kezdetét. Mint kiderült, a helyi emlékezet tudott arról, hogy a grófi család hazalátogató tagjai rendszeresen felkeresnek egy értékes festményt, amiről a szájhagyomány úgy tartja, hogy azt gróf Nemes János, Vince gróf fia vásárolta az 1900-as évek elején, és akkor került a kápolna épületébe. A szolnokiak ekkor keresték meg Prokopp Mária művészettörténészt, a korszak szakértőjét, aki már az elküldött fénykép alapján valószínűsítette, hogy a festmény a XIV. században készült Firenzében.

Ezt követően Zsolnay felvette a kapcsolatot Bóna Istvánnal, a Képzőművészeti Egyetem festőrestaurátor tanszékvezetőjével, aki szintén megerősítette Prokopp Mária véleményét, és akinek javaslatára a firenzei táblaképfestészet specialistáját, Wierdl Zsuzsát is bevonták a vizsgálatba. Wierdl szakvéleménye is a firenzei eredetet támasztotta alá.

Ekkor vett nagy levegőt Zsolnay, és egyenesen a firenzei Uffizi Képtár igazgatóhelyettesének, Angelo Tartuferinek írt levelet az ügyben. Hamarosan megjött Tartuferi válasza: a fénykép alapján kétségkívül Giovanni del Biondo XIV. századi firenzei mester egyik alkotásáról van szó, mégpedig egy szárnyasoltár jobb oldali táblaképéről. Ezt támasztja alá, hogy a képen feltehetően Szent Sebestyént és Szent Domonkost láthatjuk, utóbbi pedig távolabbra, vagyis az oltár feltételezett többi részén található figurák felé néz. A kép különlegességét növeli, hogy viszonylag ritkán szokták Szent Sebestyént nem ágyékkötőben, hanem még felöltözött katonaként ábrázolni, ahogy az del Biondo most felfedezett munkáján látható. A szent későbbi vértanúhalálára a kezében tartott nyílvesszők utalnak.

A teljes történet minden eleme még nem került a helyére, annyit azonban már sikerült felgöngyölíteni a kép hazánkba kerülésével kapcsolatban, hogy Ricorbóliban, amely ma Firenze egyik külterülete, az 1900-as évek elején lebontottak egy középkori templomot, melynek néhány műtárgyát az újjáépítés érdekében értékesítettek. Valószínűleg – és ez időben egybevág a kép hátulján található pecsétekkel is – ekkor vásárolta meg gróf Nemes János. Persze a munka oroszlánrésze csak most kezdődik.

Az adatok finomítása, az adásvétel nyomainak megtalálásán túl a kép restaurálása sem várathat sokáig magára, hiszen tíz évig egy fűtetlen szobában porosodott. Zsolnay a Kultúrgrundnak elmondta: hosszadalmas munka vár a szakemberekre, hiszen a kép eredeti színei megkoptak, a fatámla megvetemedett, és el kell például tüntetni a később, valószínűleg az eladást elősegítendő, ráhordott aranyozást is. A szolnoki Damjanich Múzeumban azonban nem maradhat huzamosabb ideig a lelet, hiszen a mű egyházi tulajdon.

A tervek szerint a kép Egerbe kerül, ahol egy látogatóközpontot alakítanak ki. Zsolnay és kollégái egy kiállítással búcsúznak a kalandos sorsú műtárgytól, amely csütörtökön nyílik meg a múzeumban. Remélik, hogy a felfedezés publikussá tétele hozzájárul ahhoz az erőfeszítéshez, hogy minél szélesebb körben bekerüljön a köztudatba: vidéken is található olyan érték, amely nem csak nemzeti, hanem az európai kulturális örökség része.