A megmozdulás nyolcvan vajdasági és huszonhét közép-szerbiai helyen zajlik. A gazdák azt mondják, akár két hónapig is az utakon maradnak, amennyiben nem teljesítik követeléseiket.
A mezőgazdasági termelők azt akarják, hogy állítsák vissza a korábbi támogatási rendszert, amely hektáronként 14 ezer dinárral (közel 37 ezer forinttal) ösztönözte a termelést, hogy hosszabbítsák meg július 1-jéig az üzemanyagjegyek elosztását, s alkalmazzák a vidékfejlesztési stratégiát, amely az EU-s pénzek lehívásának alapját jelenti.
„Miután ez mindeddig nem történt meg, ma 10 órától ismét tiltakozunk. Sajnos ez akadályozni fogja a polgárokat mindennapi teendőik végzésében, de igyekezni fogunk minél kisebb fennakadást okozni – mondta Miroslav Ivković, a tiltakozó gazdák szervezőbizottságának tagja. – Időközben folyósítani kezdték az előlegeket, de ezek megalázóan alacsonyak, jelentéktelenek. Ez csak tovább ösztönöz bennünket arra, hogy folytassuk a tiltakozást, mert ismételten meggyőződhettünk, hogy nem a korábbi módon kapjuk majd a szubvenciót, hiszen ez a mostani a tavalyi támogatás csaknem 10 százaléka” – tette hozzá.
A szerbiai szállítóvállalatokat tömörítő szervezet, a Srbijatransport azt követelte az utakat zárlat alatt tartó gazdáktól, hogy biztosítsák a menetrendszerű autóbuszjáratok zavartalan áthaladását. „Követeljük az állami szervektől, hogy védjék meg a szállítók legitim jogait és a munkához való, alkotmány szavatolta jogukat” – áll a szervezet illetékes intézményekhez és az ország vezetőihez eljuttatott közleményében. A szállítók azt is bejelentették, hogy kártérítést fognak követelni.
A Vajdasági Magyar Szövetség támogatja a gazdatüntetéseket – nyilatkozta Pásztor István, a VMSZ elnöke az újvidéki Magyar Szónak. A gazdáknak teljesen igazuk van, tette hozzá, s szavai szerint az állami költségvetésben van elég pénz a mezőgazdasági szubvenciók kifizetésére, mert tervezett összegről van szó.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?