A károsultak igényeik szerint részesülnek a segélyszervezet által beszerzett árukból, amelyeket csütörtökön kezdtek el osztani. A karitatív szervezet részt vett a károk helyszíni felmérésében is, ez alapján szerezték be a segélyárukat. A magyarok lakta faluban több mint száz ház és mintegy ötszáz melléképület, azok kerítései, ablakai és tetőszerkezetei sérültek meg a vasárnapi tornádóban.
A szervezet helyszínen tartózkodó munkatársa arról számolt be, hogy bár nagyon komoly, példaértékű összefogás valósult meg a helyi közösségben, nagy örömmel fogadják a Magyarországról érkező segítséget. A gyorssegély értéke meghaladja az egymillió forintot – közölte az Ökumenikus Segélyszervezet csütörtökön az MTI-vel. Az összefogáshoz bárki csatlakozhat a 1353-as adományvonal hívásával.