Az elnök kijelentette: a választási kampány idején sok magyarországi politikus érkezik Romániába, és előre figyelmeztetni szeretné őket, bárkit könnyűszerrel ki lehet utasítani, ha nem tartja tiszteletben a román törvényeket és alkotmányt.
Hozzátette: maga is felkereste a romániai kampány idején a külföldön dolgozó román választókat, de sosem engedte meg magának, hogy megmondja Spanyolországban, mi a teendő Katalóniával, vagy hogy szeparatista tanácsokat adjon.
„Mindig arra biztattam az ideiglenesen vagy végleg kitelepedett románokat, tartsák tiszteletben a befogadó ország törvényeit. Ugyanezt kérem a magyar politikusoktól is [ ]: vegyék figyelembe, hogy a román állam nem fog olyan nyilatkozatokat eltűrni, amelyek ellentétesek alkotmányával” – fogalmazott az államfő.
Megerősítette: megbeszélést folytatott csütörtökön Victor Ponta miniszterelnökkel arról, miképp lehetne olyan jogszabályokat hozni, amelyekkel megakadályozhatnák a külföldi szélsőséges pártok romániai tevékenységét. Kifejtette, eddig kissé lazán kezelték a kérdést, abból kiindulva, hogy Romániában a szélsőséges pártoknak „nincs támogatottságuk, és nem kerültek be a parlamentbe”. „Mivel azonban vannak olyan magyar politikusok, akik nem tartják be az alkotmányunkat, törvényeinket és érzékenységünket, [ ] arról tanácskoztunk, hogy kellene valamilyen törvény a szélsőséges megnyilvánulások kezelésére” – mondta Basescu.
Újságírói kérdésre az elnök Vona Gábornak a román vezetőkhöz intézett nyílt levelére úgy reagált, hogy „Románia nem fogad el kisebbségvédelmi leckéket a magyar politikusoktól”. Basescu kedden a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából az előző napi marosvásárhelyi autonómiatüntetésre hivatkozva. A román média nem a tüntetők által elfogadott, a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványra, hanem „magyarországi szélsőséges csoportok randalírozására” helyezte a hangsúlyt a Székely szabadság napjáról szóló tudósításokban.