Fegyveres bűnözők fenyegetik a kárpátaljaiakat

A hatóságok nem tudják, hány ilyen alakulat működik a térségben, s mennyi a tagjaik létszáma.

TK
2014. 04. 10. 15:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igor Sztefanec, a kárpátaljai rendőrség alezredese az újságnak nyilatkozva elmondta, hogy az egyes, önvédelminek mondott polgári egységek a kijevi eseményeket követően alakultak meg Kárpátalján. Sajnos ezek nem mindig járnak törvényes úton: álarcot öltenek, dorongot, lőfegyvert ragadnak, és fenyegetik a becsületes polgárokat, rabolnak, különféle bűncselekményeket követnek el – tette hozzá. Az alezredes megjegyezte, hogy törvényen kívüli csoportokról van szó, amelyeket le kell fegyverezni, el kell lehetetleníteni.

A rendőrtiszt közölte: a hatóságok nem tudják, hány ilyen alakulat működik a térségben, s mennyi a tagjaik létszáma. Nagyon valószínűnek nevezte, hogy ezek nem mind kárpátaljaiak, hanem más ukrajnai megyékből szivárogtak be.

Az alezredes ugyanakkor örvendetesnek mondta, hogy egyre több településen szerveznek polgárőrséget Kárpátalján. Szerinte a törvényesen létrejövő, a rendőrség által is támogatott önkéntes rendfenntartó egységekre nagy szükség van, mert ezek – mint fogalmazott – az ilyen zavaros időkben nagy segítségükre lehetnek a rendvédelmi erőknek.

Kifejtette: a polgárőrségek önkéntes alapon működnek, s legjobban Munkácson, Rahón, Ungváron és egyes községekben vannak megszervezve. Elmondása szerint ezek viselhetnek fegyvereket, de csak önvédelmi célból, és kizárólag lég- vagy gumilövedékes fegyvert. Lehet náluk gumibot, gázspray, ám csak a rendőrökkel történő közös járőrözés idején, önhatalmúlag pedig nincs joguk intézkedni, sem erőszakot alkalmazni, csupán figyelmeztethetik a törvénysértőt – fűzte hozzá Igor Sztefanec.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.