Sepsiszentgyörgyre várják a reformátusokat

Július 10-én kezdődik a 7. Magyar Református Világtalálkozó.

NT
2014. 06. 12. 18:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendezvény programját csütörtökön ismertette egy kolozsvári sajtótájékoztatón Kató Béla, az egyházkerület püspöke. Elmondta, a református egyház hatévente szervez világtalálkozókat. Az egyház generális konventje korábban úgy döntött, hogy az idei találkozó eseményeit sok helyszínen szervezzék meg, de Debrecen mellett – ahol május 24-én tartották a Református Egység Fesztiválját – Sepsiszentgyörgyön legyenek olyan kiemelt rendezvény, amelyre az egész Kárpát-medence református magyarságát várják.

A sepsiszentgyörgyi rendezvény keretében avatják majd fel Kálvin János egész alakos szobrát a vártemplom melletti Kálvin-téren. A püspök elmondta, a rendezvény keretében „hálát szeretnének adni azért, ami van, és nem siránkozni azért, ami nincs”, ezért választották mottónak azt a bibliai tanítást, hogy „legyenek láthatóvá tetteid” .

A rendezvényre várják a tíz Kárpát-medencei református egyházkerület püspökét és főgondnokát, a 64 református egyházmegye elöljáróit, és az érdeklődők ezreit, akik számára megannyi programmal készülnek.

A rendezvény alkalmával Székelyföldön tartja konferenciáját a svájci református egyházi segélyszervezet (HEKS), mely a világtalálkozó keretében köt hároméves együttműködési szerződést az Erdélyi Református Egyházkerülettel. Kató Béla elmondta, a tervezett együttműködés a diakóniai tevékenységre, a továbbképzésre és a kis gyülekezetek gondjainak a megoldására terjed majd ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.