Tőkés nem hagyja annyiban a bírósági döntést

Az európai parlamenti képviselő azért perel, mert visszavonták tőle a Románia Csillaga érdemrendet.

SZN
2014. 06. 13. 16:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első tárgyaláson a becsületbíróságot védő Lucian Bolcas ügyvéd – aki korábban a nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora volt – azzal érvelt, hogy a határozat nem minősül közigazgatási jellegűnek, ezért szerinte a felperes panasza elfogadhatatlan – tájékoztatta az MTI-t Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje. A bíróságnak először a panasszal kapcsolatos kifogásról kell döntenie, és ezt követően kezdődhet el érdemben a tárgyalás.

Tőkés László a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfőkezdeményezte, miután Tőkés tavaly Tusnádfürdőn felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

Kincses Előd kifejtette, hogy szerinte azért kell ellenőrizni bírói úton a becsületbírósági határozatot, mert annak komoly jogi következményei vannak. Rámutatott: az államelnök csak abban az esetben vonhat vissza állami kitüntetést, ha ezt a becsületbíróság javasolja. Az ügyvéd megállapította, hogy 11 olyan másik kitüntetett személy van, akiket jogerősen elítélt a bíróság különféle ügyekben, de egyiküknél sem kezdeményezték az állami elismerésük megvonását.

Kincses szerint a becsületbíróság határozata azért volt törvénytelen, mert a vonatkozó jogszabály szerint olyan személytől vonható meg a kitüntetés, aki tettei révén válik erre méltatlanná. Kincses szerint a nyilatkozatok nem sorolhatók a tettek közé. Traian Basescu román államfő korábban kijelentette, hogy a kitüntetés megvonásáról csak azt követően dönt, ha véget ér ez a bírósági eljárás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.