A magyar szórvány napja: sikeres a Petőfi Sándor-program

Az ötven ösztöndíjas feladata: az egykori monarchia területén szórványban élő közösségek támogatása.

MTI
2015. 11. 15. 8:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága idén márciusban hirdette meg a programot. Az ötven ösztöndíjas feladata: az egykori monarchia területén szórványban élő közösségek támogatása, mert ott a legnagyobb veszélye a teljes asszimilációnak. Az értékőrző, tájékoztatási, közösségépítő program célja még a szórványmagyarság Magyarországhoz való kötődésének, magyar azonosságtudatának erősítése, támogatása – idézték fel a kezdeményezés elindítását.

Az eddigi tapasztalatok alapján a Kárpát-medencei szórvány közösségekben nagyon sikeres a kezdeményezés. A pályázó szervezetek, közösségek visszajelzései azt mutatják: nagyon hasznos az a segítség, amit az ösztöndíjasok nyújtanak, mind az 50 ösztöndíjas beilleszkedett, értékes tagja lett a közösségeknek, amelyekre inspirálóan hat a jelenlétük.

Az összegzés szerint az ösztöndíjasok közreműködtek többek között folklórfesztiválok, nyelvtanfolyamok, népművészeti táborok, szüreti mulatság, bibliai vetélkedő, könyvbemutatók, filmfesztivál, kiállítások és gasztronómiai vásárok megrendezésében.

Rendkívül fontos eredmény, hogy több régióban indult be újra vagy szerveződött meg a magyar nyelvi oktatás – írta az államtitkárság.

Kitértek arra is, hogy az iskolai és gyerekprogramok mellett az ösztöndíjasok közül sokan hasznosították néptáncos és zenei tudásukat is. Beindult vagy új lendületet kapott a gyermekeknek szóló néptáncoktatás Beregrákoson, Resicabányán, Segesváron és Nagysármáson. Magyar kórustalálkozók és fellépések szerveződtek Nagykaposon és Vukováron egyaránt – sorolták az eredményeket.

Jelezték: az államtitkárság szándéka a programmal a konkrét segítségen túl az volt, hogy végre Magyarországon is megismerhesse bárki a szórványban élők mindennapjait. Az ösztöndíjasok ezért rendszeresen hírt adnak munkájukról a Petőfi Sándor-program honlapján. Aktivitásukat tükrözi, hogy a hírportálon napi rendszerességgel jelennek meg beszámolók; jelenleg több mint 230 cikk, 70 fotógaléria és 12 videós összefoglaló érhető el. A folyamatosan frissülő eseménynaptár révén átfogó képet kapnak az érdeklődők a szórványmagyarság aktuális eseményeiről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.