Nacionalista ámokfutás Bukarestben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rég nem gyalázták meg úgy magyarokat, mint a Realitatea televízió hétfő esti adásában

Lukács Csaba
2017. 06. 21. 9:20

Időközben kiderült, hogy a bábu miniszterelnök önállósodik, és elkezd felelős politikusként viselkedni. Ez nem tetszett Dragneának, kitette őt a pártból, és le akarta váltani a kormányfői székből. Nem ment, így a PSD néhány napja lemondatta az összes miniszterét, és bizalmi szavazást kezdeményezett a kormány ellen. A szavazásra ma kerül sor a bukaresti parlamentben, de egyáltalán nem biztos, hogy a koalíció két pártjának összes tagja megszavazza, ezért szövetségeseket kezdtek keresni a bizalmatlansági indítvány támogatására. A harminc szavazattal rendelkező RMDSZ-szel is kezdtek tárgyalni, és a magyarok előhúzták a fiókból néhány régi követelésüket. A belpolitikai válságot egyébként megsínylette a román nemzeti valuta is: a lej legutóbb öt éve volt olyan alacsony árfolyamon, mint a napokban.

A kolozsvári televíziós forradalmárt játszott hétfő este. Első mondatában feltette a költői kérdést, hogyan nézne ki Románia a neki is munkát adó nacionalista tévétársaság nélkül, majd arról beszélt, vannak pillanatok, amikor az újságírás több a valakivel való egyezségnél. Ilyenkor az a fontos, hogy szolgáld a nemzeted – mondta, és Teleorman megye Pablo Escobarjának nevezte Liviu Dragneát, aki harminc ezüstpénzért, vagyis harminc szavazatért szíven szúrta az erdélyi románokat. „Két barom, aki a román hazát vezeti” – így nevezte a koalíció két pártelnökét, felemlegetve, hogy a magyarok 1848. március 15-én Erdély egyesülését kérték Magyarországgal, és március 15-e a magyar nyelv hivatalos napja lesz Romániában a háttéralku szerint.

„Dragnea, verjen meg téged az Isten, te nemzet- és hazaáruló!” – fejezte be a monológot, majd újra bejátszották a Szép Erdély című nacionalista nótát. A műsor meghívottjai rátromfoltak a nem gyenge felvezetésre: Ludovic Orban liberális elnök szerint a PSD alkut kötne az ördöggel is a hatalma fenntartására, és arról beszélt, hogy amit Iohannis államfő felépít nemzetközi szinten a Trump- és Merkel-találkozón, azt tönkreteszi itthon a kormánypárt.

Nem ez volt az egyetlen televízió, ahol vállalhatatlan dolgok történtek a hét elején, emellett intézmények vezetői is megbolondultak, mint a Román Akadémia, melynek elnöki testülete kedden közleményt adott ki a két párt közötti tárgyalások miatt.

Szó szerinti fordítás: „1848. március 15-én a Petőfi Sándor és az általa vezetett magyar fiatalok feltüzelték a tömeget a költő hazafias verseivel. A nap végére a magyar parlament és a bécsi udvar elfogadta a tizenkét pontjukat, köztük Magyarország unióját Erdéllyel. Ez a nap lesz a romániai magyarok napja, most, amikor készülünk a minden románok nagy egyesülésének százéves megünneplésére.” Ezt megszavazni felelőtlen gesztus, állítják, mert megzavarja a „példaszerű belső békét Romániában, ahol a kisebbségek jogai bőven meghaladják az európai normákat”.

Megszólalt Traian Basescu korábbi államfő is, akit kétszer is a magyarok szavazatai tartottak hatalomban elnöksége idején. Az egykori hajóskapitány azt mondta: „az, hogy Tariceanu és Dragnea fejében megfordult március 15-e ünneppé nyilvánítása a román jogrendben, olyan, mintha a saját történelmed a budiba dobnád”. Egy facebookos bejegyzésben elküldte a legnagyobb kisebbséget külföldre: „a romániai magyarokat senki sem állítja meg abban, hogy március 15-én Budapesten ünnepeljenek” – írta.

Kedd este a Németországban tárgyaló Klaus Iohannis is hazaüzent: „Ne tárgyaljon a PSD semmiféle etnikai alapú autonómiáról az RMDSZ-szel!”

Aznap estére az is kiderült: hiába tárgyaltak a magyarok a baloldali pártokkal, az egyezségből nem lesz semmi, így nem fogják támogatni a bizalmatlansági indítványt. Magyarán teljesen fölöslegesen sikerült a maximumra járatni a magyarellenességet.

Jó hír, hogy egy erdélyi szervezet, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat azt tervezi, a durva magyarellenes kirohanások miatt a diszkriminációellenes tanácshoz fordul. „Egy normális országban a politikusok és véleményvezérek nem uszíthatnak egy kisebbség tagjai ellen csak azért, mert az uszítás a pillanatnyi politikai érdekeiket szolgálja” – írták közleményükben. Az RMDSZ is feljelentést tett a volt államfő kijelentései, valamint több tévécsatorna magyarellenes tartalma miatt.

Elgondolkodtató, hogy kevesebb mint egy nap alatt néhány nacionalista, hőbörgő műsorvezetőnek és politikusnak sikerül a feje tetejére állítania egy egész országot. Azt a Romániát, amely ezekben a napokban vásárolt be fegyverekből: Amerikától hatmilliárd dollárért Patriot rakétákat, Németországtól hárommiliárd euróért harckocsikat, Franciaországtól négymilliárd euróért Airbus harci helikoptereket, Izraeltől hárommilliárd dollárért felújított F–16-os vadászgépeket rendelt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.