Különös hír jelent meg nemrég a vajdasági Pannon RTV honlapján. A tudósítás szerint lakossági fórumot tartottak pénteken este Hajdújáráson a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szervezésében, amelyen egyébként az elmúlt nyolc év eredményeit dicsérték. A rendezvény fő témája a Magyarországon soron lévő választás és az azon való részvétel fontossága volt. A híradás végén így fogalmaznak: „Az előadók hangsúlyozták, a VMSZ aktivistái segítenek a szavazólapok helyes kitöltésében, mivel csak a megfelelően kitöltött szavazólapok lesznek érvényesek.”
Ahogy a Magyar Nemzet már korábban megírta, nemrég kétoldalas hirdetés jelent meg a legnagyobb példányszámban eladott vajdasági magyar napilapban, a Magyar Szóban, ahol arra biztatják az olvasókat, hogy „Ikszelj! Mert magyarnak lenni kúl határon innen és túl”. A névtelen hirdetéshez kapcsolódó szövegben ez állt: a délvidéki magyar választópolgárok levélszavazás útján vehetnek részt a magyarországi parlamenti választáson. Ehhez nem kell egyebet tenniük, mint a szavazólapon ikszelni a kiválasztott pártra, majd a szavazólapot betenni a fehér borítékba és leragasztani – így lesz titkos a szavazat. „Azonban nagyon fontos, hogy a szavazata érvényes legyen! A szavazat akkor érvényes, ha az adatlap pontosan van kitöltve. Ebben aktivistáink segíteni fognak Önnek” – ígérte a hirdető.
Most viszont már nemcsak az azonosító adatlapok kitöltését, hanem a szavazólapok kitöltését is segítenék a VMSZ aktivistái.
A hír kikerülése után a második legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége azonnal reagált. Közleményükben jelezték: az a fajta „segítség”, amit a VMSZ kínál a Délvidéken élő külhoni magyar állampolgároknak, nincs összhangban a demokratikus és szabad választások egyik alapkövetelményével: a névjegyzéki és a szavazati joggal bíró állampolgárok személyes adatainak titkosságával. Mint fogalmaznak: „A választópolgárt azonosító adatlap/szavazólap kitöltése aktivisták és pártkáderek által, illetve a szavazólevelek helyszíni begyűjtése komolyan megkérdőjelezi a választási folyamatok titkosságát, mert alkalmat adnak a »segítséget« nyújtóknak a szavazásra jogosult állampolgárok befolyásolására, nyomásgyakorlás kifejtésére, illetve illegális, pártpreferenciákat tartalmazó adatbázisok kialakítására, valamint az adatbázisokban rögzített adatokkal való kereskedelemre.